Volt vita a Fideszben Tarlós támogatásáról

Vágólapra másolva!
"Majdnem egyhangú"- nak minősítette fideszes forrásunk a párt budapesti választmányának csütörtöki döntését, miszerint Tarlós István óbudai polgármestert javasolják főpolgármester-jelöltjüknek. A szavazáson részt vevő politikusok közül többen tartózkodtak, és "voltak kérdések is". Tarlós nem kívánt a tegnap történtekről nyilatkozni.
Vágólapra másolva!

A csütörtöki szavazáson négyen tartózkodtak, volt vita és voltak kérdések is, tudtuk meg egy név nélkül nyilatkozó fideszes politikustól, aki részt vett a voksoláson, amelyen Tarlós István óbudai polgármestert - aki egyébként függetlenként nyerte el a kerületi vezetői posztot - jelölték főpolgármester-jelöltnek. "Arról volt szó, hogy mi lehet akkor, ha mi őt jelöljük, miközben az országos választmány június 17-én nem fogadja ezt el, és mást jelöl" - mondta a politikus.

"Látjuk a közvélemény-kutatási eredményeket, látjuk azt, hogy nagy valószínűséggel mit tartanak az esélyekről" - mondta az [origo]-nak a fideszes politikus, arra célozva, hogy a felmérések egyértelműen Demszky Gábort tartják az őszi választás esélyesének. A főpolgármesteri jelölésért nem tolongtak a Fidesz ismertebb arcai, Tarlós mellett olyan nevek merültek még fel, mint Fónagy János volt közlekedési miniszter, Tirts Tamás fővárosi fideszes politikus és Cselovszky Zoltán építész, a Fidesz Budapest Központjának vezetője.

Megkeresésünkre Tarlós István nem kívánta kommentálni a választmányi ülésen történteket, sőt semmilyen kérdésre nem akart válaszolni az esetleges jelölésével kapcsolatban. "Június 17-e után a legnagyobb örömmel válaszolok bármilyen kérdésre, de addig nem" - mondta.

Az egyik, végül a szavazáson alulmaradt jelölt, Fónagy János azt mondta az [origo]-nak, hogy "ez az eredmény várható volt, nem ért meglepetésként". A volt közlekedési miniszter - aki a kampányban talán a legtöbbször képviselte pártja álláspontját Budapesttel kapcsolatban - azt állítja: már a belső meghallgatása során azt mondta Tarlósról, hogy "abszolút jó jelölt". Bár mint közölte, a többieket is kiváló szakembereknek tartja, de a III. kerületi polgármester előnyben volt mindannyiukkal szemben másfél évtizedes vezetői gyakorlata miatt. Fónagy végül a fővárosi lista ötödik helyére került.

Tarlós és Pokorni Zoltán mögött a harmadik lesz a listán Wintermantel Zsolt, aki felemás véleményt fogalmazott meg új főpolgármester-jelöltjük esélyeit illetően. "Egyrészről a választók nézik az egyéni kvalitásokat, és azt, hogy ki mit tett le az elmúlt tizenhat évben az asztalra, ezért Tarlósnak kellene nyernie, de ott van a másik kérdés, hogy kit ismernek valójában, ez pedig Demszkynek kedvez" - mondta a párt fővárosi frakcióvezető-helyettese.

Wintermantel és Fónagy is arra hívta fel a figyelmünket, hogy még nincs meg az SZDSZ-es főpolgármester mögött az MSZP támogatása, márpedig ez esetben nekik is lehet esélyük, csakúgy, mint 2002-ben Zuglóban, ahol a két kormánypárti jelölt között a Fidesz-jelöltje lett a befutó. Fónagy ehhez hozzátette: "láttunk már karón varjút", míg Wintermantel szerint "Demszkyt nem érdekli a város, gőze sincs arról, hogy mi folyik Budapesten, lövése sincs sok mindenről".

A frakcióvezető-helyettes szerint Tarlós István - aki eddig függetlenként nyert már négyszer Óbudán - ezúttal Fidesz-listavezetőként hivatalos pártjelölt lesz a főpolgármesteri székért folyó versenyben, még ha nem is tagja a pártnak.

Lencsés Csaba