Sokkoló feliratokkal csökkentenék az alkoholizmust

Vágólapra másolva!
Sokkoló feliratok lehetnek hamarosan a szeszesitalt tartalmazó üvegeken is - írja a Népszabadság. A lap szerint több uniós ország, így Magyarország is hasonló intézkedésekkel készül az alkoholizmus visszafogására, a javaslatok között szigorúbb rendőri fellépés, korlátozott árusítási hely és idő szerepel.
Vágólapra másolva!

A cigarettásdobozokhoz hasonlóan a szeszesitalokat tartalmazó üvegeken is riasztófeliratok lehetnek hamarosan - írja a Népszabadság. A lap szerint erre a londoni Alkoholtudományok Kutatóintézete tett javaslatot, amely szerint az autósokat és a terhes nőket lehetne így figyelmeztetni az alkohol káros hatásaira.

Az intézetet Európai Bizottság bízta meg, hogy dolgozzon ki intézkedéseket az alkoholfogyasztás visszaszorítására. A figyelmeztető feliratok mellett azt is kezdeményezik, hogy uniós szinten 0,5 gramm/literben maximálják az autóvezetők engedélyezett véralkoholszintjét. Brüsszel még az idén akciótervet akar kiadni az alkohol elleni küzdelemről - írja a lap.

Magyarországon is készül alkoholellenes kampány, és a szeszesitalok fogyasztásának visszafogását célzó intézkedéscsomag. Kökény Mihály, a Népegészségügyi Programiroda távozó vezetője szerint az intézkedések várható hatásáról még ebben a hónapban megkérdezik az embereket. A felmérés során tíz javaslatról kérdezik majd a válaszadókat, például: támogatnák-e, hogy az alkoholos italokat meghatározott helyen és külön engedélyhez kötve árusíthassák; elfogadnák-e, hogy korlátozzák az árusítás időtartamát; illetve egyetértenek-e azzal, hogy az ittas személyek kiszolgálását szigorúbban ellenőrizzék, és ennek megsértése esetén be is záratnák az adott üzletet. A tervek között szerepel még, hogy az alkohol jövedéki adójából, és a reklámbevételekből egy bizonyos összeget visszaforgatnának az egészségvédelembe, valamint a keményebb hatósági fellépés az ittas vezetőkkel szemben - akár zár alá vehetnék az ilyenek járművét is - derül ki a Népszabadság írásából.

Az egészségkárosodások és korai halálozások 7,4 százalékáért felelős a szeszesital-fogyasztás. A nyugati társadalmakban - Magyarországon is - az alkohol a májkárosodások legfőbb oka. Itthon körülbelül félmillió idült alkoholista van, többségük rossz minőségű és bizonytalan eredetű italt fogyaszt.