Hétvégére leáll a 2-es metró

Vágólapra másolva!
Elkezdődik pénteken este a fővárosban a 2-es, azaz a "piros" metró idei felújítása, emiatt egészen őszig metrópótló buszok szállítják majd az utasokat az Astoria és a Déli pályaudvar között. A hétvégén a vonal teljes hosszában buszok viszik az utasokat. Ez az autós közlekedést is érinti, hiszen több helyen ideiglenes buszsávokat alakítanak ki.
Vágólapra másolva!

Péntek este fél 8-kor megkezdődnek a 2-es metróvonal felújítási munkálatai, amelyek a korábbinál is nagyobb türelmet kívánnak majd a budapestiek részéről. Ugyanis a teljes Duna alatt futó és budai metrószakasz leállásával a 2-es metró csak Pesten közlekedik majd, ráadásul ennek a vonalnak a Deák téri megállója is megújul, így ez a fő közlekedési és átszállási csomópont is teljesen kiesik.

A munkák elvégzéséhez elengedhetetlen a metróforgalom korlátozása - olvasható a BKV közleményében. Első lépésként ezen a hétvégén, péntektől vasárnap estig a teljes vonalon leáll a metróközlekedés, és M2, valamint M2B jelzésű autóbuszok szállítják az utasokat. Péntek este már a 2-es metró vonalán és a 4-es, 6-os villamos vonal Blaha Lujza tér és dél-budai végállomása közötti szakaszán is pótlóbuszok közlekednek.

Hétfőtől a 2-es metró rövidebb útvonalon, az Örs vezér tere és az Astoria között közlekedik csak, miközben őszig eltartanak a felújítási munkák a Déli pályaudvar és az Astoria között. Ezért itt a rekonstrukció alatt metrópótló autóbuszok járnak majd. A buszok mellett más járatok közlekedése is megváltozik, például a 4-es és 6-os villamos sűrűbben jár a BKV tájékoztatása szerint, és ideiglenesen új járatként gyors 239-es jelzéssel autóbusz közlekedik a Gazdagréti lakótelep és az Astoria között.

Újabb buszsávokat alakítanak ki

A BKV az autósok figyelmét is felhívja arra: a felújítás hónapjai alatt több helyen megváltozik a közúti forgalmi rend is, így a Krisztina körúton, az Erzsébet hídon Pestről Budára, valamint a Fő utca egy részén ideiglenes buszsávokat alakítanak ki a metrópótló buszoknak. Az Astoria csomópontban a Kálvin tér felőli villamosperon végénél a Deák tér felől érkező BKV-buszok részére pedig visszaforduló sávot alakítanak ki, így a Kálvin tér felé csak egy sáv használható.

Közben tovább folytatódik a 4-es metró építése is, az Etele tér és a Bosnyák tér közötti metrószakaszt a jelenlegi tervek szerint 2010 decemberére építik meg. Az útburkolatok felújítása is folyamatos, a Fővárosi Önkormányzat tervei szerint idén több mint 200 kilométernyi utat újítanak fel, ez összesen 172 útszakaszt - és így az összes budapesti kerületet - érinti.

Péntektől folytatódik az útfelújítás a város egyik legnagyobb áteresztőképességű közlekedési kapujánál, az M3-as autópálya bevezető szakaszán is. A júliusig tartó munkák alatt felváltva zárják le a befelé és a kifelé vezető forgalmi sávot. A felújítás során új, nagy forgalmi terhelést elviselő aszfalt kerül az elöregedett útburkolat helyére, és a szegélyeket is átépítik.