Orbánékat kérlelte eskü előtt Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Megalakult a második Gyurcsány-kormány, és a parlament elfogadta a kormányprogramot is. Az ellenzék együttműködését kérő Gyurcsány Ferencnek az MDF-ből három vezető politikus is gratulált, a Fidesz részéről Navracsics Tibor frakcióvezető fogott vele kezet. Az ellenzéki képviselők mellett a hivatalos kimutatás szerint nem szavazott a kormányprogramra két szocialista képviselő, de állításuk szerint technikai hiba történt.
Vágólapra másolva!

Az ellenzékkel való együttműködést hangsúlyozta a kormányprogram vitáját záró felszólalásában a miniszterelnök. Szerinte a vita nem sokat tett hozzá ugyan ehhez, de megjegyezte: "A kisstílű politikai viták azonban érdektelenek, nem tudnak olyat mondani, ami eltántorítana attól, hogy megpróbáljak együttműködni."

Az ország átalakításához, felemeléséhez nem csak bátorságunk, hanem programunk is van - közölte Gyurcsány, hozzátéve, hogy hétfőn és kedden a kormány egy sor intézkedést fogad el. Megismételte: előtte szeretne az ellenzékkel is egyeztetni. A Fidesz és a KDNP korábbi elutasító válaszára utalva azt mondta: "Tudják, mit? Legyen: üljön ott a sajtó, ha ez a feltétel. Tudják, mit? Ha nem vasárnap, legyen szombat. Tudják, mit? Ha nem nálunk, akkor önöknél. Tudják, mit? Tárgyaljunk!"

Gyurcsány vasárnapra tervezett egyeztetést az ellenzékkel a kétharmados szabályokat érintő módosításokról, de a Fidesz és a KDNP is jelezte, nem vesz részt a találkozón. Orbán Viktor Fidesz-elnök a kormányprogram csütörtöki vitáján főként azért bírálta a koalíciós pártokat, mert szerinte választási ígéreteik és a kormányprogramban szereplő tervek köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Gyurcsány Ferencet az Országgyűlés 206 igen és 159 nem szavazat mellett megválasztotta kormányfőnek (az MSZP és az SZDSZ képviselői, valamint a független Gyenesei István szavazott igennel, a Fidesz, a KDNP és az MDF nemmel). Pénteken délben megalakult az ország új kormánya is. Előbb Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta el az eskü szövegét a parlamenti ülésteremben, majd rövid szünet után a miniszterek is.

Gyurcsánynak a miniszterelnöki eskü után gratulált Sólyom László köztársasági elnök, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Bihari Mihály az Alkotmánybíróság elnöke, valamint Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Hiller István, az MSZP elnöke és Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője. A Fidesztől Navracsics Tibor frakcióvezető, a KDNP-től pedig Rubovszky György frakcióvezető-helyettes fogott kezet kormányfővel (a kereszténydemokraták elnöke és egyben frakcióvezetője, Semjén Zsolt nem volt jelen a szavazásnál). Az MDF részéről viszont három meghatározó politikus, Dávid Ibolya pártelnök, Herényi Károly frakcióvezető és Boross Péter volt miniszterelnök is gratulált.

A kormányprogramot a kormánypárti képviselők közül Szili Katalin házelnök nem szavazta meg, mivel az ülést vezette, így nem is adhatta le voksát. Horváth Csaba (MSZP) és Alexa György (MSZP) ugyan jelen volt a teremben, de az Országgyűlés honlapján elérhető szavazási napló szerint nem szavazott.

Horváth az [origo] kérdésére azt mondta, techinkai problémája volt a géppel, ezt azonban jelezte Podolák György jegyzőnek, így a jegyzőkönyvben már igen szavazatát rögzítik majd - mondta. Alexa György viszont az [origo] munkatársától értesült arról, hogy a szavazási napló szerint nem szavazott. A képviselő azt mondta, a gép nem jelzett vissza technikai hibát, ő úgy tudta, rendben leadta szavazatát.

Az ellenzéki frakciók - a Fidesz, a KDNP és az MDF - nemmel szavaztak a kormányprogramra, az SZDSZ és az MSZP viszont megszavazta azt. A legfegyelmezettebb az SZDSZ volt, senki sem hiányzott a szavazásról. A legtöbben a Fidesz padsoraiból hiányoztak, összesen 11-en. Az MSZP-ből ketten (a három jelenlévő, de nem szavazó képviselőn kívül), a KDNP-ből öten nem voltak az ülésteremben a szavazási napló szerint.

Nagy Szilvia - Komáromi Gergely