A KDNP vasárnap nem egyeztet Gyurcsánnyal

Vágólapra másolva!
A Fidesz után a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) is jelezte: nem vesz részt a Gyurcsány Ferenc által vasárnapra javasolt egyeztetésen a közigazgatási, illetve az önkormányzati reformhoz szükséges kétharmados törvényekről - jelentette be a párt szóvivője.
Vágólapra másolva!

Lukács Tamás úgy fogalmazott: "Vasárnapi munkán nincs az Isten áldása - mondja a magyar közmondás. Ám ettől még elmehetnénk, hiszen ez nem munka, hanem pr-fogás, kommunikációs játék." A politikus a döntés indoklásaként hozzátette: sem a tárgyalás pontos témájáról nem kaptak tájékoztatást, sem a miniszterelnöki expozéban jelzett témához kapcsolódó előterjesztéseket nem kaptak.

Gyurcsány Ferenc ügyvezető és kijelölt miniszterelnök csütörtökön a kormányprogram parlamenti vitájának expozéjában hívta vasárnap délutánra ötpárti egyeztetésre a parlamenti pártokat. Javaslata szerint a közigazgatási, önkormányzati reformról szóló, kétharmados támogatást igénylő törvényekről kellene tárgyalni.

Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője csütörtökön délután közölte: nem vesznek részt az egyeztetésen. Azt javasolta: a parlamentben vitassák meg a kormány javaslatait. Mint közölte: ott mind az öt párt jelen van, és a nyilvánosság is biztosított.