Nem lesz MDF-es alelnöke a parlamentnek

Vágólapra másolva!
Megszületett a megállapodás a parlamenti alelnökökről: a Háznak két fideszes alelnöke lesz, MDF-es viszont nem.
Vágólapra másolva!

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a többnapos egyeztetés utolsó fordulója után elmondta: pártja nem írta alá a jelölésről szóló megállapodást. Még nem fordult elő a legújabbkori parlament 16 éves történetében, hogy egy frakció ne kapott volna a házvezetésben pozíciót, miközben más frakciónak, nevezetesen a Fidesznek két alelnöke lesz - jelentette ki.

A frakcióvezető elmondta: a megállapodást azért nem írták alá, mert van egy 1998-as alkotmánybírósági (Ab) határozat a bizottságalakításról és a frakcióalakításról, és véleményük szerint a másik négy párt figyelmen kívül hagyta az Ab ezen állásfoglalását a frakciók közötti egyenlőségről.

Mint mondta, az Ab határozata nem ismeri el az erőfölényt, azt, hogy ha egy frakciónak nagyobb a létszáma, akkor az erősorrend alapján több lehetőség illeti meg; illetve csak akkor, ha ez dolog természetéből adódik, mint a parlamenti bizottságok esetében. Ott azonban, ahol csak egy jelölési lehetőség jut egy pártnak vagy egy frakciónak, ott ez nem alkalmazható - hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.

A parlamentnek öt alelnöke lesz, erről a pártok már korábban megállapodtak; a május 16-i alakuló ülésén a parlament Szili Katalin házelnök mellett Áder Jánost (Fidesz) és Világosi Gábort (SZDSZ) választotta alelnöknek. Az egyeztetésre azért volt szükség, mert a Fidesz és az MDF nem tudott megegyezni arról, hogy a két további ellenzéki alelnöki posztra a KDNP mellett melyikük adja a másik jelöltet.