Vágólapra másolva!
Holtan találták meg kedden délután azt a hétéves kisfiút, akit vasárnap sodort el a megáradt patak Sajólászlófalvánál. Közben tovább keresik azt a férfit, aki a hétfő délután Ipolytölgyesnél kenubalesetet szenvedett és eltűnt. Egy települést teljesen elvágott a külvilágtól a Hernád áradása, országszerte több mint tíz út járhatatlan. A katasztrófavédelem szakemberei újabb családok kitelepítését kezdték meg.
Vágólapra másolva!

Holtan találták meg kedden kora délután azt a hétéves kisfiút, aki egy megáradt, gyors folyású patakba esett vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajólászlófalván - közölte a Spíder miskolci speciális mentőcsapat vezetője. A vízbe esés helyszínétől mintegy egy kilométerre bukkantak rá a gyerek holttestére egy uszadék alatt - mondta Lehóczky László. A gyerek holttestének helyét a kutyák jelezték a mentőknek, akik így találtak rá.

A hétéves kisfiú vasárnap délután csúszott bele a megáradt patakba, s a rendkívül gyors áradat magával ragadta. Felkutatásába a miskolci speciális mentők mellett a köröstarcsai és a szolnoki egységek is bekapcsolódtak. A kutatók keddig nem tudtak a mély és gyors sodrású, vízinövényekkel benőtt, különböző akadályokkal, akácágakkal telített mederbe bemenni.

Folytatódnak a kitelepítések

Eddig tizennégy utat zártak le az észak-magyarországi folyók áradása miatt Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hernádszentandrást pedig a Hernád áradása elzárta a külvilágtól - közölte a Magyar Közút Kht. megyei ügyeletese kedden. A 3-as számú főút egy részét lezárták, mert itt szintén víz hömpölyög - mondta Hevesi Attila. A megyében négy útszakaszon csaknem félméteres vízátfolyás nehezíti a közlekedést, ezeken a részeken sebességkorlátozó táblák figyelmeztetnek a veszélyre - tette hozzá az ügyeletes.

Hernádszentandrás jelenleg az egyetlen teljesen elzárt település az országban. A polgármester, Szűcs Józsefné az [origo]-nak elmondta: fiataltól az idősig mindenki részt vesz a védekezéseben, megpróbálják homokzsákokkal magasítani a település körgátját. "El vagyunk vágva, de próbáltunk felkészülni. Eddig szerencsére nem volt rá szükség, de ha orvosi segítség kell, akkor a mentőszolgálat helikoptereit tudjuk riasztani. A gyerekek nem mentek iskolába, az élelmiszert teherautón sikerült behozatnunk" - mondta a polgármester, aki szerint pánik nincs, de az emberek már fáradtak.

Fotó: MTI
Tűzoltók segítenek Hernádkércsen

Összesen huszonegy embert telepítettek ki az árvíz és belvíz miatt: kilencet Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, hetet Hajdú-Bihar megyéből, ötöt pedig Pest megyéből - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden. A Hernád felső szakaszán viszont már lassú, de folyamatos apadás kezdődött - tette hozzá Dobson Tibor. A szóvivő azt is közölte: továbbra is keresik azt a férfit, aki a hétfő délután Ipolytölgyesnél kenubalesetet szenvedett háromfős társaságból tűnt el.

Az elmúlt napok csapadékos időjárásának hatására megemelkedett vízszintek miatt a Közép-Tisza vidékén lévő folyók mentén is több mint 342 kilométeren tartanak fenn készültséget, ebből több mint 150 kilométeren harmadfok mellett védekeznek - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője kedden. Az elmúlt 24 órában 159 ember látta el az őr- és figyelőszolgálatot, konkrét beavatkozásra eddig nem volt szükség - tette hozzá Varga László.

Vízben állnak a házak Hernádkércsen

Közben semmit nem javul a helyzet Hernádkércsnél, a falut a szomszédos településsel összekötő úton homokzsákokból emelt gát magasodik. Az út járható, a vízben álló házakból még nem kezdődött meg a kiköltöztetés, de ez valószínűleg elkerülhetetlenné válik. Hat családot, nagyjából húsz embert már közvetlenül veszélyeztet a víz, őket helyben kialakított ideiglenes szálláson fogják elhelyezni - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetője kedden. Az ÁNTSZ nem helyesli a családok helyi elhelyezését, az ideiglenes szálláson ugyanis nincs megfelelő tisztálkodási lehetőség, ám a kitelepítettek vélhetően mégis ott kapnak majd helyet - tette hozzá Kohánka István.

Luterán András polgármester elmondta, hogy a lakókat valószínűleg először a sportpálya öltözőjébe, ha pedig ezt is elborítja a víz, akkor a kultúrházba költöztetik majd. A polgármester megjegyezte, hogy a 2004-es árvízkor a vízügyi miniszter ígéretet tett a gát megépítésére, de a falut a mai napig nem védi gát. A Hernád a falu végét jelző táblától alig kétszáz méterre folyik.

[origo]/MTI