A szakszervezet bírálja a kormány oktatási tervét

Vágólapra másolva!
Elfogadhatatlan a kormány oktatási cselekvési terve a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének. Nem értenek egyet többek között a nyolc évfolyamos gimnáziumok átalakításával és megszüntetésével, és a pedagógusok kötelező óraszámának emelésével.
Vágólapra másolva!

Elfogadhatatlan a koalíciós pártok által megfogalmazott, 163 pontból álló oktatási cselekvési terv több tervezett intézkedése - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szombaton. Kerpen Gábor példaként említette a nyolc évfolyamos gimnáziumok átalakítását és megszüntetését; két éven belül a pedagógusok kötelező óraszámának emelését, valamint a nem pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését.

A terv tartalmazza azokat a korábban szakmailag erősen vitatott elemeket is, mint a buktatás tilalma, a nem szakrendszerű tanítás kiterjesztése 5-6 évfolyamon - tette hozzá. A PDSZ szerint elfogadhatatlan, hogy mindez mindenfajta hatásvizsgálat nélkül történik, ezért fontosnak tartják, hogy a szaktárca a lehető legrövidebb időn belül kezdjen tárgyalásokat a kérdésekről.

Az oktatási tárca pénteken hozta nyilvánosságra a következő négy év oktatási programját jelentő, 163 pontból álló cselekvési tervet. A minisztérium közlése szerint a programról három fordulóban egyeztettek a felek. Az első két fordulóban az MSZP-t Hiller István, Arató Gergely, Csizmár Gábor, Kiss Péter és Veress János, az SZDSZ-t Magyar Bálint, Horn Gábor és Sándor Klára képviselte. A harmadikban a kormányfő jelenlétében néhány módosítással elfogadták a javaslatot.