A csendes és a rocker diplomata lehet esélyes a külügy élére

Vágólapra másolva!
Várhatóan Somogyi Ferenc, a külügyek jelenlegi irányítója és Simonyi András washingtoni nagykövet közül kerül ki a második Gyurcsány-kormány külügyminisztere. Noha Balázs Péter EU-diplomatát is hírbe hozták, az [origo]-nak azt mondta, nem kapott ilyen felkérést.
Vágólapra másolva!

Várhatóan pénteken hozza nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc kormányfő, hogy
ki lesz az új külügyminiszter. A késlekedést az okozza, hogy az MSZP szemszögéből a külügyminiszteri poszt csak a múlt héten vált elérhetővé, amikor az SZDSZ ügyvivői - a várakozásokkal ellentétben - úgy döntöttek, hogy az egészségügyi és a gazdasági tárca mellett nem a külügyit, hanem a környezetvédelmit kérik el a nagyobbik koalíciós partnertől. A külügyi tárca vezetését felajánlották Magyar Bálintnak is, és sajtóbeszámolók szerint felmerült még két másik szabad demokrata politikus, Szent-Iványi István jelenlegi EP-képviselő és Eörsi Mátyás neve is.

Miután kiderült, hogy nem az SZDSZ delegálja a külügyek irányítóját, a miniszterelnöknek el kellett gondolkodnia, hogy kit jelöljön a posztra. A találgatások három név körül forogtak: Somogyi Ferenc jelenlegi külügyminiszteré, Balázs Péter volt uniós biztosé és Simonyi András washingtoni magyar nagyköveté.

Balázs Péter, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora, aki Magyarország tárgyaló delegációját vezette az uniós csatlakozások idején, az [origo]-nak elárulta, hogy nem kapott ilyen jellegű felkérést, így a sajtóban megjelent híresztelésnek nincs semmi alapja. Az első magyar EU-biztos egyébként már többször szóba került a poszt várományosaként.

Így a felmerült nevek közül már csak Somogyi és Simonyi marad. A HVG úgy tudja, hogy Simonyi András lehet a befutó, Somogyi pedig a londoni magyar nagyköveti tisztséggel vigasztalódna. A washingtoni nagykövet, akinek a megbízatása idejére esett a magyar katonák iraki szerepvállalása, részt vett a Gyurcsány-Bush találkozó megszervezésében és kelet-európai kollégáival összefogva hallatta hangját az amerikai vízumkérdés megoldásában.

Amikor május 11-én megszólalt a Klubrádió egyik műsorában, cáfolta, hogy hazalátogatása kapcsolatban lenne a miniszteri felkéréssel. Lehetséges jelöltként egyébként már az első Gyurcsány-kormány megalakulásakor is felmerült a neve. Simonyi esetében érdekesség, hogy nem csak diplomataként, hanem lelkes rockrajongóként és gitárosként is ismert.

Az [origo] megkeresett több külügyi szakértőt, hogy mondják el a véleményüket a Somogyi Ferenc vezette minisztérium teljesítményéről. (Somogyi 2004 november elején váltotta az uniós biztosként tovább dolgozó Kovács Lászlót) Valki László egyetemi tanár (ELTE Nemzetközi Jogi Tanszék) szerint Somogyi a csendes diplomácia híve. Három évtizedes külügyi tapasztalatát és jó kapcsolatait felhasználva konfliktusmentesen irányította a tárcát.

Palánkai Tibor, a Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének professzora szerint sem kapcsolható az elmúlt másfél évhez különösebb látványos akció, de nagyobb kudarc sem. "A tárca szolid teljesítményt nyújtott, talán csak a thaiföldi cunami után kritizálták a minisztert, akkor is inkább a nagykövetet" - mondta a professzor. Egy valamit mégis hiányolt: a minisztérium szerinte nem tett semmit, amikor az EU megfedte Magyarországot az autópályépítési költségek költségvetésen kívüli elszámolása miatt. "Az ország egyetlen cent uniós forrás nélkül folytatta az M5-ös autópálya építését, ami európai érdek is. Ennek kommunikálása pedig a Külügyminisztérium feladata lett volna az EU felé" - mondta Palánkai.

Bogár Zsolt