Orbán április 7-én vitázna a kormányfővel

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor a választások első fordulója előtt, április 7-én kész vitázni Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel - jelentette be pénteken Deutsch-Für Tamás fideszes képviselő. Orbán előzőleg a választások két fordulója között vitázott volna a miniszterelnökkel, ám ezt Gyurcsány Ferenc nem fogadta el.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc elfogadta, hogy a kormánya tagjai és a Fidesz politikusai az előttünk álló hetekben nyilvános vitát folytassanak, ugyanakkor nemet mondott arra, hogy Orbán Viktorral a választások második fordulója előtt vitázzon - írta közleményében Deutsch-Für Tamás.

A Fidesz el szeretné kerülni, "hogy Gyurcsány Ferencnek a miniszterelnök-jelölti vita időpontjával kapcsolatos alkudozása miatt ne jöhessen létre a Gyurcsány-Orbán vita" - áll a közleményben.

Korábban a nagyobbik ellenzéki párt vezére a két forduló között szerette volna lefolytatni a vitát. Ezt a miniszterelnök nem fogadta el. A kormányszóvivő szerint elméletileg az is lehetséges, hogy nem lesz második forduló a választásokon, így vita sem lett volna.

MTI - [origo]