Újabb jogsértéssel vádolja a Fideszt Csapody

Vágólapra másolva!
A Fidesz törvénytelenül felhasználta az MDF tagnyilvántartását, s arra kérte levélben a demokrata fórum tagjait, hogy szavazzanak a Fideszre - állítja Csapody Miklós MDF-es képviselőjelölt. A megvádolt képviselő, Deák András elismerte, hogy levele eljutott az MDF-tagokhoz egy levele, amelyben azt írta, hogy az MDF kiesik a parlamentből, de szerinte "nem bűncselekmény kampányolni".
Vágólapra másolva!

Az MDF tagnyilvántartásának törvénytelen felhasználásával azt kérte a Fidesz képviselőjelöltje levélben az MDF budapesti, 15-ös számú választókerületében élő tagjaitól, hogy szavazatukkal a Fideszt támogassák - közölte Csapody Miklós. A politikus az ügy pikantériájának nevezte, hogy ő maga is Deák András küldeményének címzettjei között volt.

Csapody Miklós az MDF tagjai személyi adatainak illetéktelen felhasználása miatt Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz, valamint a XV. választókerületi választási bizottsághoz fordul. Szerinte arra még nem volt példa 1990 óta, hogy bármely párt egy másik tagnyilvántartásához hozzányúlt, és azt törvénytelenül felhasználta.

Deák András levele szerint - amelyet Csapody a sajtó rendelkezésére bocsátott - az egyetlen racionális lehetőség, a szavazók arra a politikai erőre adják voksukat, amely ma a pártok közül egyedüliként képes a jelenlegi hatalom leváltására. A fideszes politikus levelében azt kérdezi a címzettektől: érdemes-e régi pártjukra voksolni, ha így elveszett szavazatuk miatt a jelenlegi kormány marad hatalmon?

Csapody Miklós megjegyezte: a szavazatok nem vesznek el, mert a voksok 12-13 százalékát adják le a parlamentbe be nem jutó pártokra, amely szavazatok a bejutottak között oszlanak meg. Ez annyit jelent, hogy a Fidesz győzelme és a kisebb parlamenti pártok kiesése esetén, ez utóbbiak szavazataiból a Fidesz profitál leginkább - fogalmazott.

Csapody korábban azt állította, hogy a Fidesz aktivistái egy MDF-es országgyűlési képviselő nevében gyűjtöttek ajánlószelvényeket. Ezért a politikus bejelentést tett a XI. kerületi rendőrkapitányságon.

Deák András fideszes politikus azonban akkor tagadta ezt és közölte: már csak azért sem feltételezhető, hogy szükségük lenne az MDF-es politikus kopogtató céduláira, mert ezres nagyságrendben kapják az ajánlószelvényeket. Csapody szerint viszont a Fidesz azért folytatja az ajánlószelvények gyűjtését Budapest 15., 16. és 17. választókerületében, hogy az MDF jelöltje ne tudja megszerezni a szükséges mennyiséget.

Két hét alatt negyedszer vádol meg valamivel Csapody Miklós, pedig nem én vagyok az ellenség, hanem a baloldal - reagált Csapody újabb állításaira Deák András. A Fidesz színeiben induló kereszténydemokrata politikus az [origo]-nak elmondta: Szesztai András, aki évek óta az MDF kerületi politikusa, azért írt levelet a demokrata fórum tagjainak, hogy a Lezsák Sándor-féle Nemzeti Fórum kerületi szervezetének megalakítására meghívja őket.

A borítékba betették Deák András levelét is, amelyben valóban azt írta, hogy az MDF kiesik a parlamentből, de szerinte "nem bűncselekmény kampányolni". A leveleket Szesztai András küldte el a helyi MDF-eseknek, a címekhez nem jutott hozzá, nem is érdekli - hangsúlyozta Deák András.

[origo]/MTI