Orbán után országjárásba kezd Gyurcsány is

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is országjáró körúton ismerteti pártja választási programjának fő elemeit. A Fidesz elnöke szombaton már elindult, a miniszterelnök szerdától járja a településeket.
Vágólapra másolva!

Szerdától a kampány végéig országjárásba kezdenek az MSZP vezető politikusai, köztük a miniszterelnök, hogy beszámoljanak a szocialista párt most hétvégén elfogadott Új Magyarország-programjáról - mondta Gyurcsány Ferenc hétfői sajtótájékoztatóján. A kormányfő a programot a korszakváltás programjának nevezte, olyannak, "amely lezárja az elmúlt tizenöt esztendőt, és új fejezetet nyit hazánk életében".

A program négy alappillére az építkező, gyarapodó Magyarország, a szociális jóléti rendszer átalakítása, a több demokrácia, és a hatékony állam, vagyis a reformok - fejtette ki. Úgy tudjuk, a miniszterelnök március végéig 120-130 településre látogat el kizárólag a programismertetés céljával, vagyis naponta 3-4 helyszínen népszerűsíti az MSZP terveit.

Orbán Viktor már elindult a hétvégén, mostani kampánykörútjának elnevezése: "Országépítő találkozók". Szombaton Balatonfüreden beszélt a Fidesz gazdasági terveiről, bejelentette például, hogy kormányra kerülésük esetén elindítják az új Széchenyi Tervet, amellyel a hazai kis- és közép-vállalkozásoknak akarnak segíteni. A pártelnök az előző országjárása során felvetett problémákra adja meg a mostani rendezvényeken a válaszokat, vagyis a Fidesz programelemeit ismerteti.