Vágólapra másolva!
Magyarországon rendelkezésre áll a vakcina, amivel - ha szükséges - beolthatják azt a mintegy 20 ezer embert, akik foglalkozásuk miatt érintkezhetnek beteg madarakkal - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy hétfő esti televíziós műsorban, ahol többek között még arról is beszélt, hogyan nyerhetnek több közbeszerzési pályázatot a magyar vállalkozások.
Vágólapra másolva!

A kormányfő a Magyar Televízió Este című műsorában elmondta: az ideiglenes törzskönyvet a vakcina belföldi felhasználására akár ma is megkapnák, de ezt jelenleg azért nem kell kérni, mert nincs oltási szükséglet. Hozzátette: van oltóanyag, így ha az ÁNTSZ elrendeli, akkor késlekedés nélkül be tudják oltani azt a mintegy 20 ezer embert - állatorvosokat, állatgondozókat - akik beteg madarakkal érintkezhetnek.

"Számukra elegendő oltóanyaggal rendelkezünk" - mondta a miniszterelnök, aki ugyanakkor jelezte: az állatbetegség csak nagyon speciális körülmények fennállásakor válik emberre veszélyessé, ennek viszont "nem vagyunk a közelében", így nem kell ezzel kapcsolatos válságforgatókönyveket sem készíteni.

A miniszterelnök az interjúban arról is beszélt, hogyan nyerhetnek több közbeszerzési pályázatot a magyar vállalkozások. Gyurcsány Ferenc ennek kapcsán kifejtette: úgy látja, Magyarország még azokat a "viszonylag normális eljárásokat" sem alkalmazza saját piacának védelmében, amelyeket Európában szinte valamennyi ország használ.

Spanyolországban vagy Franciaországban a helyiek nyerik meg az ott meghirdetett közbeszerzési pályázatok nagyobb részét, Magyarországon viszont időnként "nagyon be akarjuk bizonyítani, hogy nagyon egyenlőek a szabályok" - fogalmazott a kormányfő, megjegyezve, hogy "nem kell pápábbnak lenni a pápánál".

Véleménye szerint a magyar közbeszerzéseknél a legjobb ajánlatot kell elfogadni, amelyben azonban megvan az az igény, hogy magyar munkaerőt foglalkoztassanak, hogy magyar legyen a dokumentáció, illetve hogy betartsák a magyar munkaügyi, közegészségügyi előírásokat. "Mindjárt ki fog derülni, hogy a magyarok - ha ezek is feltételek - akkor jobb ajánlatot tudnak tenni, mint egy távoli ország cége" - mondta.

A miniszterelnök kérdésre válaszolva kitért arra is: azért hirdettek az MSZP szombati kongresszusán 10 éves modernizációs programot, mert a 2013-ig tartó uniós költségvetés forrásait 2015-ig lehet felhasználni. Hozzátette: végre olyan vezetők kellenek, akik "messzebb látnak", nem négy éves ciklusokban gondolkodnak. Megjegyezte: "ha nagy dolgot akarunk csinálni", például a vasút felújítását, ahhoz szükség van tíz évre.

"Mutassanak valakit, aki ezt megcsinálja négy év alatt, szívesen megküzdök vele" - mondta.