Rövidebb munkaidőt ígér újra az MSZP

Vágólapra másolva!
200 ezer új munkahelyet, egyenlő munkáért egyenlő bért, utakat, hidakat, mindennapos testnevelés órákat, új alkotmányt, alanyi jogú internetet, kisebb parlamentet, sajtószabadságot, a gyermekvállalási kedv ösztönzését ígéri az MSZP választási programtervezetében, amelyben a négy évvel ezelőttihez hasonlóan ismét szerepel a munkaidő rövidítésének terve is. A főleg általánosságokat tartalmazó dokumentum 45 pontban sorolja, mit ajánlanak a szocialisták a nemzetnek.
Vágólapra másolva!

Akarjuk, folytatjuk, fejlesztjük, bővítjük, segítjük, támogatjuk, megteremtjük, átalakítjuk, növeljük, pótoljuk - ilyen ígéretek szerepelnek az [origo] birtokába jutott MSZP-s választási programtervezetben. A majdani kormányprogram alapját is képező Erős köztársaság, sikeres Magyarország címet viselő tervezet terjedelméhez képest kevés konkrétumot tartalmaz. "A választás nem ígéret-, hanem felelősségverseny; számháborúba nem megyünk bele" - válaszolta még a szombati választmányi ülésen Hiller István pártelnök az [origo] kérdésére.

A választási programot a február 18-i pártkongresszuson véglegesítik, a program sok, a Száz lépés programon alapuló eleme már ismert. Például az egészségügy átalakítására, az otthonteremtésre, a nyugdíjkorrekcióra, a hosszú távú adócsökkentésre, a családtámogatás átalakítására, a magas technológiai igényű ágazatok fejlesztésére és a foglalkoztatás bővítésére vonatkozó elképzelések. Hiller István a múlt szombati választmányi ülésen szintén több dolgot bejelentett. Például hogy 2010-ig 200 ezer új munkahelyet teremtenek, hidakat építenek, az autópályák elérik az országhatárt, az euró bevezetésének feltételeit 2008-ra megteremtik, iskolafelújítási programot indítanak.

A negyvenöt pontból álló programtervezet bevezetője végén egy mondatban foglalják össze a program lényegét: "kevesebb teher, több lehetőség, nagyobb biztonság. Ez az MSZP ajánlata a nemzetnek". Erről sokkal többet a maradék húsz oldalról sem lehet megtudni. A nagy általánosságok mellett kevés konkrétum található, de ezek sincsenek bővebben kifejtve. Ezek közé tartoznak olyan ígéretek, hogy évente fél-egy százalékkal emelkedik a foglalkoztatás, beépítik a munkaközi szünetet a napi munkaidőbe, a minimálbért képzési kategóriák szerint differenciálják, mérséklik a társadalombiztosítási terheket. A heti munkaidő csökkentése ismét az ígéretek között van; igaz, négy éve még 38 órás munkahetet ígértek a szocialisták, most viszont nem mondják, mennyivel lenne rövidebb az azóta is heti 40 órás munkaidő.

Erős és takarékos államot alakítanak ki, alanyi jogúvá teszik az internet-hozzáférést, csökkentik a vállalkozók adóterheit és kiszolgáltatottságát. Szerepel a programtervezetben, hogy törvényben határozzák meg az állami tulajdonban maradó tárgyak körét, biztosítják, hogy csak egészséges és biztonságos élelmiszer kerüljön a fogyasztók asztalára, szegénységellenes nemzeti programot indítanak, a pénzbeni mellett természetbeni támogatásokat tesznek elérhetővé a legszegényebbeknek, szociális tarifát vezetnek be az áram, a gáz és a távhő esetében.

A nőknek egyenlő munkáért egyenlő bért, a romáknak a szegregáció és az előítéletek csökkentését, a fogyatékkal élőknek védett munkahelyeket, a fiataloknak egyenlő esélyt, a családoknak a gyermekvállalási kedv ösztönzését, a fővárosiaknak jobb közlekedést, új metróvonalakat, tisztább utcákat, a vidékieknek az úthálózat és a tömegközlekedés fejlesztését ígérnek. A határontúliaknak pedig a gazdasági és szociális helyzet javítását, míg a zöldeknek a környezetszennyező hulladéklerakás megszüntetését.

Az oktatás és a kultúra külön fejezetet kapott. Ebben az szerepel, hogy lehetővé teszik: minden gyerek a saját településén járhasson óvodába és alsó tagozatra, gondoskodnak a tananyagcsökkentésről, növelik a kollégiumi férőhelyeket, továbbfejlesztik a felsőoktatási intézmények infrastruktúráját, a szakképzési rendszert, szembeszállnak a funkcionális analfabetizmussal, áttörésre törekszenek a fiatalok olvasási kultúrájában, mindennapossá teszik a testnevelés órát, biztosítják a sajtószabadságot, és új médiatörvényt alkotnak.

Az utolsó fejezetben új, az állampolgári alapjogok bővített körét, a gazdasági alkotmányosság követelményeit és a társadalmi párbeszéd intézményeit tartalmazó alkotmányról, kisebb parlamentről, a kisebbségek parlamenti képviseletéről, a korrupció elleni fellépésről, technikailag jól felszerelt rendőrségről, az állam és egyház szétválasztásának elveiről, a kirekesztések elleni fellépésről írnak a szocialisták. Programunk és tevékenységünk nem egy kitüntetett társadalmi csoport, hanem a társadalom egésze érdekeinek képviseletére irányul - olvasható a dokumentum zárógondolatai között.

A 2002-es választásokon még 800 kilométernyi autópályát, 400 ezer új munkahelyet, ingyenes jogosítványt is ígérő, alig kétoldalas választási program tanulságaiból a jelek szerint okultak a szocialisták: a Gyurcsány-kormány programjában is alig szerepeltek számok, és ebben a tervezetben is inkább elvekről esik szó.

Nagy Szilvia