Rendőrök választottak szét két háborúzó családot

Vágólapra másolva!
Rendőröknek kellett beavatkozniuk hétfőn este egy csetepatéba, amikor két, évek óta haragban álló család összecsapott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlón. Négy személyt őrizetbe vettek és emberölés kísérlete miatt rendeltek el nyomozást.
Vágólapra másolva!

Hétfő este riasztották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arló faluból a rendőröket és a tűzoltókat, mert lövöldözést hallottak, majd közvetlenül ezután kigyulladt egy lakóház teteje is. Az ózdi kapitányságról golyóálló mellényben vonultak ki a rendőrök a helyszínre, később csatlakozott hozzájuk a főkapitányság bevetési egysége is. Összesen negyven rendőr ügyelt a rendre, mialatt a nyomozók információt gyűjtöttek, a technikusok pedig elvégezték a helyszínelést - derült ki a rendőrség közleményéből.

Az utcában lakó két család és rokonaik hosszú évek - elmondásuk alapján "nemzedékek óta" - haragos viszonyban vannak egymással. A hétfő esti események egyik sértettje szerint a támadók egyike egy lőfegyverből lövéseket adott le a lakása irányába. Az egyik lövedék kitörte a ház ablakát, majd a falba csapódott. A támadók másik csoportja pedig az utcában lévő másik házat dobálta meg kövekkel, gyúlékony anyaggal töltött üvegekkel, ami miatt kigyulladt a ház tetőszerkezete. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók rövid idő alatt megfékezték.

Az összecsapásban senki sem sérült meg. A rendőrség bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt tizenegy támadót állított elő, a sértetti oldalról pedig nyolc embert kísért be meghallgatásra. A közvetlen bizonyítékok alapján négy személyt őrizetbe vettek, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A házkutatások során a rendőrség különböző szúró- és vágófegyvereket foglalt le, a lőfegyvert még keresik. Az ügyben több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt rendeltek el nyomozást.

A két család már tavaly ősszel is megtámadta egymást, akkor betörték a lakások ablakait és a kialakult dulakodás közben több lövést is leadtak sörétes és marok lőfegyverekből. Ekkor egy 32 éves és egy 20 éves arlói férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett az egyik családból, míg a másikból öten sérültek meg könnyebben.