Rossz felvételit írattak hat középiskolában

Vágólapra másolva!
A csütörtöki pótfelvételi borítékait bontották ki szombaton hat középiskolában, így a felvételiző diákok más feladatsort töltöttek ki, mint a többiek. A felvételizők azonban nem jártak sem rosszabbul, sem jobban, mert az eltérő tesztek azonos nehézségűek, így a felvételijük is érvényes lesz.
Vágólapra másolva!

Rossz borítékot bontottak ki és más felvételi feladatsort töltöttek ki hat iskolában a diákok a szombati középiskolai magyar felvételiknél - erősítette meg az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) igazgatója. A diákok vizsgái érvényesek - mondta Pósfai Péter.

Mint közölte, a csütörtöki pótfelvételire készült feladatsorokat írták meg a nyolcadikos diákok a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában, a Budai Nagy Antal Gimnáziumban, a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban, a kecskeméti Szentgyörgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolában, a dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakközép- és Szakiskolában és a péceli Ráday Pál Gimnáziumban.

Az igazgató arra vonatkozóan nem tudott pontos számot mondani, hogy hány diákot érint az eset, amely során a rossz csomagot bontó középiskolákban is volt, aki jó feladatsort írt, míg mások a pótfelvételi példákat kapták.

Az OKÉV vezetője érthetetlennek nevezte a tévedést, mert mint mondta, a felvételi példák olyan átlátszó csomagolásban vannak, mint az érettségi feladatok. Már a csomagoláson feltűnő, nagy betűkkel van feltüntetve a dátum - hangsúlyozta. Hozzátette: sem jobban, sem rosszabbul nem járhattak azok a diákok, akik a pótfelvételi feladatokat kapták, mind az eredeti, mind a pótló sor azonos nehézségű. A csütörtöki pótvizsgákra magyar nyelvből le kell cserélni a nyolcadikosok példáit 330 középiskolában - mondta Pósfai Péter.

Az OKÉV vizsgálatot indít az ügyben, a vétkes intézmények felelős vezetői ellen eljárás indítanak. Az érintettekre maximálisan ötvenezer forintos pénzbírságot szabhatnak ki.