Tizenhat sérült egy békásmegyeri paneltűzben

Vágólapra másolva!
Egy ember súlyosan megsérült, 15-en füstmérgezést szenvedtek, amikor kiégett egy háromszobás lakás a főváros III. kerületében szombat éjjel. A tűz megrongálta a fűtéscsöveket, ezért le kellett zárni a távfűtést, húsz lakót kitelepítettek.
Vágólapra másolva!

Egy súlyos égési sebeket szenvedett sérültje és legalább 15 füstmérgezettje vannak annak a tűznek, amely szombat éjszaka tört ki Budapest III. kerületében a Bálint György utcában egy hatodik emeleti lakásban.

A tűzoltóság 17 járművel és 70 tűzoltóval vonult ki a helyszínre. A lángokat három vízsugárral oltották el - közölte Molnár Péter, a budapesti tűzoltók szóvivője. A súlyosan sebesült nőt az ablakon keresztül menekítettek ki a tűzoltók, a többi lakót pedig légzőkészülék segítségével hozták ki az épületből.

A háromszobás lakás teljesen kiégett. A mentést nehezítette, hogy a tűz hatására a hőtávvezetékek is megsérültek, a radiátorokból melegvíz öntötte el a lépcsőházat, ezért az épület fűtőrendszerét el kellett zárni. A hatóságok a húsz lakót telepítettek ki a tízemeletes panelházból, ők vasárnap hajnal térhettek haza. Az éjszakát egy közeli iskola sportcsarnokában töltötték.