Emberi csontok kerültek elő Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Emberi csontokat találtak pénteken Kecskeméten. Az orvosszakértő szerint a csontok több évtizede is a földben lehettek, ezért a rendőrség csak közigazgatási eljárást indít az ügyben.
Vágólapra másolva!

Emberi csontokat találtak pénteken Kecskeméten egy földút mentén a szántásban; az orvosszakértő megállapította, hogy több mint húsz éve kerültek a földbe - közölte a rendőrség szombaton.

"Mivel az emberi maradványok évtizedekkel korábban, akár a második világháború idején kerülhettek a földbe, ezért a rendőrség a közigazgatási eljárás szabályai szerint folytatja a vizsgálatot" - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.