Kupa kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát tart szükségesnek

Vágólapra másolva!
Az adó- és járulékcsökkentési lépésekhez és ígéretekhez a hozzájuk igazodó gazdaságpolitikát is meg kellene alkotni, fokozatosan megszüntetve a jól teljesítő reálgazdaság és a pénzügyi helyzet közötti kiegyensúlyozatlan állapotot - jelentette ki Kupa Mihály szerdán Zalaegerszegen.
Vágólapra másolva!

A Centrum párt elnöke, volt pénzügyminiszter, akit gazdasági szakértőként hívtak meg az iparkamara térségi szervezetének szerdai fórumára, azt mondta: "két nagy, egyenként 1000 milliárd forintos lyuk van az állami költségvetésben", az egyik a tb-járulékoké, a másik pedig az államadósság kamatterhe. Ebből kiindulva ha valaki a járulék radikális csökkentését sürgeti, annak nemcsak a nyugdíjrendszer, hanem az egészségügy súlyosabb állapotával kell szembesülnie - tette hozzá.

Kupa Mihály kitért rá: a mostani pénzügyi helyzetben nem járható út, hogy az államtól egyre több szolgáltatást várunk, miközben "a bevételeket nagyban csökkentő javaslatok, ígéretek" hangzanak el.

"Ha adó- és járulékcsökentést akarunk, akkor a másik oldalon a hozzá igazodó és kellő bevételnövelést is lehetővé tevő gazdaságpolitikát is meg kell fogalmazni" - hangsúlyozta Kupa Mihály. Megjegyezte, hogy az egykulcsos, erősen mérsékelt adóra épülő rendszer aligha célravezető. Példaként említette, hogy "a szlovákiai egykulcsos adó egyetlen plusz munkahelyet sem teremtett".