Titokban találkozgat vezetőkkel Sólyom

2006.01.24. 12:02

Az elmúlt hónapokban több olyan találkozója is volt politikai vezetőkkel Sólyom László államfőnek, amelyről nem értesítették a nyilvánosságot. Legutóbb szombaton Orbán Viktor Fidesz-elnököt, kedden pedig Gyurcsány Ferenc kormányfőt fogadta így a köztársasági elnök. Úgy tudjuk, nem Sólyom, hanem vendégei szokták kérni a sajtó kizárását.

Sólyom László köztársasági elnök szombaton fogadta Orbán Viktor Fidesz-elnököt. A találkozóról a sajtót nem értesítették, arról a Népszabadság számolt be keddi számában. Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke közölte, a megbeszélés témája az Országgyűlés tavaszi ülésszaka volt. 

A sajtófőnök az [origo] kérdésére elmondta, az államfőnek az utóbbi hónapokban több ilyen jellegű találkozója is volt a miniszterelnökkel, illetve a kormány más tagjaival. Kedd reggel például Gyurcsány Ferenc kormányfőt fogadta, akivel szintén a tavaszi parlamenti ülésszakkal kapcsolatos kérdésekről folytatott megbeszélést, és erről sem szóltak újságíróknak. Orbánnak a szombati volt az első olyan találkozója az államfővel, amelyről nem értesítették a nyilvánosságot.

Az elmúlt hónapokban több olyan, hivatalos találkozója is volt Sólyom Lászlónak amely nem kapott sajtónyilvánosságot. Az [origo] információi szerint ennek oka minden esetben az volt, hogy a vendég kérte, ne szóljanak a sajtónak.

László Boglár, a kormányfő sajtófőnöke szerint a köztársasági elnök és a miniszterelnök keddi megbeszélésének a választásokig tartó kormányzati munka mellett a másik témája az volt: ki képviselje Magyarországot a szlovák repülőgép áldozatainak temetésén. Az a meggyezés született, hogy Sólyom László utazik a temetésre - mondta a szóvivő.

László Boglár az [origo] megkeresésére azt mondta, nem volt olyan találkozó Gyurcsány Ferenc és Sólyom László között, amelyről legalább utólagosan be nem számoltak volna.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője kérdésünkre azt mondta, Orbán és Sólyom megbeszéléséről azért nem szóltak senkinek, mert csak akkor érdemes sajtónyilvános eseményt tartani, ha van valamilyen bejelentenivaló. Hozzátette, nem igazak az olyan sajtóhírek, amelyek szerint Orbán a feltűnést kerülve, Opel gépkocsijával érkezett a Sándor-palotához. "Hivatalos autójával ment, amelyet sofőrje vezetett" - mondta az [origo]-nak Révész Máriusz.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában még ironikus hangon nyilatkozott Orbán és Sólyom találkozójáról. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: "Nem tudom, hogy lehet-e kommentálni, én őszintén szólva a dolog titkosságát nem értem. Ha a köztársasági elnök és egy nagy magyar párt elnöke úgy gondolja, hogy ők konzultálni akarnak a jogalkotásról, és nyilván akkor elnök úr más pártok elnökeivel is konzultál, ebben én nem tartok kivetnivalót. De mi a fene ebben ez a nagy titok, hogy majdhogynem álszakállt kell ragasztani?"

Pethő András

KAPCSOLÓDÓ CIKK