Hetente két kilót fogynak a kórházi betegek

Vágólapra másolva!
Hetente, átlagosan két kilót fogy egy kórházi beteg Magyarországon - derül ki egy felmérésből. Szakemberek szerint ez gyakran nehezíti a gyógyulást, a lesoványodott betegek könnyebben kapnak el fertőzéseket. A felmérés adatait elküldték az egészségügyi miniszternek is.
Vágólapra másolva!

Hetente, átlagosan két kilót fogy egy kórházi beteg Magyarországon - ezt állapította meg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) vizsgálata. A felmérés során hétféle kórházi osztályt kerestek fel, a vizsgálatban 206 beteg testsúlyának változásait követték figyelemmel. A betegek fele ráadásul többféle betegségben is szenvedett, őket még rosszabbul érinti az elégtelen táplálkozás - áll az MDOSZ közleményében.

Az eredmény kiszámításakor kizárólag azon betegek adatait értékelték, akik nem vettek részt semmiféle fogyókúrában, így ez nem torzíthatta az adatokat. Szakemberek szerint az alacsony tápértékű étkezés bizonyítottan gyakrabban vezet fertőzések kialakuláshoz, elhúzódóvá teszi a sebgyógyulást, a kórházi tartózkodást és a rehabilitációt. A felmérés adatait az MDOSZ elküldte az egészségügyi miniszternek is.