Jobban van a repülőbaleset túlélője

2006.01.23. 11:09

Elkezdett járni és beszélni is tud már a múlt hét csütörtöki repülőbaleset egyetlen túlélője. Ha a hétfői kivizsgálások nem mutatnak újabb problémát, akkor néhány napon belül beszélhetnek vele a szerencsétlenség körülményeit vizsgáló szakértők is.

Már járóképes és tud beszélni a múlt heti repülőbaleset egyetlen túlélője - közölték hétfőn reggel Martin Farkas orvosai. A fiatalember már rendesen eszik, és ha a hétfői vizsgálatok során semmilyen ideggyógyászati problémát nem találnak, akkor hétfőtől vagy keddtől már egy másik kórház baleseti sebészetén folytatódhat a kezelése, és ott már a szerencsétlenség körülményeit vizsgáló szakértők is beszélhetnek vele.

A 27 éves fiatalember az egyetlen túlélője a múlt héten csütörtökön, Magyarország területén lezuhant, szlovák katonai repülőgép katasztrófájának, amelynek fedélzetén 42, Koszovóból hazatérő katona vesztette életét. Szlovákiában hétfőn déltől kedd délig nemzeti gyásznapot tartanak.

A katasztrófa áldozatait péntek délutánra sikerült kiemelni a roncsokból. A holttestek azonosítását Szlovákiában végzik majd el. Mindez több napig is eltarthat, elképzelhető, hogy DNS-vizsgálatra is szükség lesz. Az áldozatoktól várhatóan csütörtökön vesznek búcsút - közölte egy televíziós beszélgetésben Juraj Liska, a szlovák védelmi tárca vezetője. A gyászszertartásra Kassán vagy Eperjesen kerül majd sor, de a végleges döntés csak akkor születik meg, ha már mind a 42 áldozatot azonosították.

A szlovák katonai gép balesetének vizsgálatát Kassán végzik szlovák és magyar szakemberek. Egyelőre nem tudni, hogy a vizsgálat meddig tart, bonyolult és hosszú folyamatról van szó - mondta az [origo]-nak Bocskai István, a Magyar Honvédség szóvivője.

Az első lépés minden repülőgép-baleset vizsgálatánál a létező összes információ összegyűjtése - mondta az [origo]-nak Siklósi Zoltán, a Magyar Repülőszövetség biztonsági szakértője. A helyszíni szemlén jegyzőkönyvek készülnek, fényképeken és videofelvételeken rögzítik a roncsok állapotát, egy másik légi járművel végigmennek azon a feltételezett úton, ahol a szerencsétlenül járt gép repült - mindezekből rengeteg információ származik. Ezt követi a tanúmeghallgatás, beleértve a baleset környéken lakókat, akik esetleg csak hallották a gép becsapódását. A vizsgálat harmadik fontos eleme a fekete doboz és az irányítóközpontok adatainak vizsgálata. A fekete doboz tartalmazza például azt, hogy a gép milyen sebességgel ment és milyen magasan repült. Az információgyűjtés idején nem szabad az egész balesetre vonatkozó következtetéseket levonni, ezért ebben a szakaszban általában nem is nyilatkoznak a vizsgálatot végző szakemberek - mondta Siklósi Zoltán.

A hétvégi lapokban megjelent információk szerint elképzelhető, hogy a baleset egyetlen túlélőjét a mosdó szűk fülkéje védte meg, tehát azért menekült meg ő egyedül, mert a becsapódás pillanatában a mosdóban volt. A mosdó annyira szűk, hogy falai valóban megvédhették a katonát - mondta Siklósi Zoltán. A többieket nem védte semmi, ezeken a gépeken nem szokták bekötni magukat az utasok. Ha kényszerleszállást hajt végre egy AN-24-es, akkor nagyon jók az esélyek, de zuhanásnál szinte senkinek nincs esélye a túlélésre - mondta a Magyar Repülőszövetség biztonsági szakértője.

KAPCSOLÓDÓ CIKK