Civil szervezetek új titoktörvényt követelnek

Vágólapra másolva!
Három jogvédő szervezet közös állásfoglalásban szólította fel a kormányt arra, hogy vonja vissza az Országgyűlés elé terjesztett titoktörvény-javaslatot és készítsen új, "a jogállami elvárásoknak megfelelő" tervezetet. A Sajtószabadság Központ, a Társaság a Szabadságjogokért és a Védegylet szerint a jelenlegi javaslat teljes egészében elfogadhatatlan.
Vágólapra másolva!

A három civil szervezet többek között a tényfeltáró újságírás ellehetetlenülésétől tart. A jelenlegi javaslat ugyanis érintetlenül hagyja a büntető törvénykönyvnek azt a rendelkezését, amelynek az alapján súlyos börtönbüntetést lehet kiszabni a titok nyilvánosságra hozataláért akkor is, ha az újságíró számára nem derült ki egyértelműen az adat titkos minősítése.

Az állásfoglalás szerint hiába szállítanák le a titkosítás maximális idejét 90 évről 80 évre, ez még mindig eltúlzottan hosszú időtartamot jelent. Ráadásul a javaslat a szolgálati titkok esetében éppen hogy megemelné a jelenlegi 20 évről háromszorosára, 60 évre a leghosszabb érvényességi időt.

A hatályos rendelkezésekhez képest az is visszalépést jelent, hogy amennyiben egy adatot szolgálati titokként 15 évnél rövidebb időre titkosítanak, akkor a javaslat semmiféle indokolást nem követel meg - áll a Sajtószabadság Központ, a Társaság a Szabadságjogokért és a Védegylet közleményében.

A közös állásfoglalás itt olvashatóhttp://www.tasz.hu/index.php?op=contentlist2&catalog_id=2423

Ezzel szemben a titokminősítésre jogosultak köre túlzottan széles - vélik a jogvédők. Ráadásul az adatvédelmi biztos hiába kérheti a minősítések írásos indokolását, mert a titkosítókat nem köti határidő és nem fenyegeti szankció sem, ha nem válaszol.

Az állásfoglalás szerint "elképesztően széles" körbe tartozó adatokat lehet titkosítani a parlament elé beterjesztett titokköri jegyzék alapján. Így például elfogadhatatlan a közügyekre, közpénzekre vonatkozó statisztikák, vagy a határon túli magyarok helyzetével kapcsolatos bizonyos adatok titokká minősítése.

A Sajtószabadság Központ, a Társaság a Szabadságjogokért és a Védegylet azt javasolja, hogy a törvényjavaslat visszavonása után a kormányzat társadalmi egyeztetéssel alakítsa ki az új titokszabályozást.