Autós üldözés után elfogtak egy cigarettacsempészt

Vágólapra másolva!
Több rendőrautó vett üldözőbe egy cigarettacsempész férfit, akit végül csak akkor sikerült elfogni, amikor menekülés közben autójával lesodródott az útról.
Vágólapra másolva!

Harminc kilométert menekült és több rendőrautóval sem sikerült feltartóztatni azt a cigarettacsempészt, aki végül négymillió forintot érő rakományával Tatabányánál üldözés közben lesodródott az útról - tájékoztatta kedden a pályarendőrség bicskei aloszályának vezetője az MTI-t.

A sötétkék autóval közlekedő gyanús férfit Mány közelében az autópályán akarták ellenőrizni, azonban lehúzódás után elhajtott a rendőrök mellett, és a közben kialakított megállítópont mellett az útpadkán áttört az 1-es útra - mondta el Kőmüves Péter százados.

Tatabánya felől három autó indult az ámokfutó üldözésére, aki a közlekedőket veszélyeztetve az út közepén és a padkán felváltva menekült, ám Tatabányánál a fák közé repült.

A vezető kiszállt a kocsiból és futva próbált menekülni, de a rendőrök a helyszínen elfogták. Az Audiban közel 1000 karton zárjegy nélküli román cigarettát találtak, melynek értéke az első becslések szerint eléri a négymillió forintot.