Felgyújtottak egy kislányt Szegeden

Vágólapra másolva!
Három kamasz felgyújtott egy kislányt Szegeden. Az egyik trolimegállóban feltehetően meggyújtották a 14 éves lány haját, aki az arcán első fokú égési sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Három kamasz meggyújtotta egy lány haját Szegeden, aki emiatt első fokú égési sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t. Az egyik szegedi trolimegállóban pénteken délután két óra és fél három között három, 12-13 éves gyerek feltehetően meggyújtotta a megállóban várakozó 14 éves kislány haját, aki arcán első fokú égési sérüléseket szenvedett.

A városi rendőrkapitányság eljárást indított az ügyben és kéri annak a fiatal nőnek a jelentkezését, aki a kislány segítségére sietett - mondta el Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.