Elküldte válaszát a Financial Times

Vágólapra másolva!
Szerdán este válaszolt a Financial Times a Fidesz múlt pénteki levelére, amelyben a párt ugyan elismerő szavakkal illette a szerkesztőséget, de nem volt hajlandó elnézést kérni azokért a hirdetésekért, amelyek azt sugallták, hogy a magyar kormány pénzzel befolyásolta a neves brit üzleti lap Magyarországról szóló állásfoglalását.
Vágólapra másolva!

A Financial Times szerkesztőségvezetője, Hugh Carnegy azt írta: a Financial Times "nagyon örül", hogy a Fidesz elismeri a lap szerkesztőinek és tudósítóinak objektivitását, professzionalizmusát és függetlenségét. Tudomásul veszi egyben a Fidesz sajnálkozását a Financial Times integritásának megsértése miatt. Hugh Carnegy szerint ugyanakkor a Financial Times erőteljesen visszautasítja azt a feltételezést, hogy a magyar kormánynak bármilyen formában előzetes betekintése lett volna a Magyarországról készült külön riport tartalmába.

"Nem tesszük lehetővé, hogy bármely külső fél hozzáférhessen szerkesztőségi anyagaink tartalmához a közlésig, így a magyar kormány is ugyanúgy juthatott hozzá a Magyarország-jelentéshez, mint Ön, vagy bárki más" - áll a levélben.

Hugh Carnegy szerint a lap vitába száll azzal a váddal is, amely szerint az újságírók a Magyarország-jelentés egyes cikkeinek esetében "az újságírás alapszabályait hagyták figyelmen kívül". A levél szerint a Magyarország-jelentés cikkei kiterjedt kutatómunka, valamint a magyar gazdaság és a politikai rendszer ismerete alapján készültek.

"Amint 2005. december 21-ei levelünkben is leszögeztük, újságíróink minden oldal véleményét kikérik, és méltányos, objektív módon írunk a tényekről, ahogy azokat mi látjuk" - áll a levélben.

A Financial Times szerkesztője szerint ugyanakkor a lapnak tudomása van arról, hogy Deutsch Tamás levelét, "az FT szerkesztési integritásának egyértelmű elismerésével együtt", a magyar média széles köréhez eljuttatták, ezért "hajlandók vagyunk, ahogy Ön is javasolja, e levélváltással lezártnak tekinteni ezt az ügyet kettőnk között".

A levél felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a Financial Times "rendkívül komolyan fog venni" bármely további olyan nyilatkozatot, amely az FT integritását vonja kétségbe, illetve a (Fidesz) hirdetés(ének) bármely további közlését, vagy az abban foglalt állítások bármely megismétlését.

A magyar ellenzéki párt és a brit üzleti lap között az után kezdődött vita, hogy a Fidesz hirdetéseket jelentetett meg, amelyekben az állt: "Gyurcsány Ferenc 20 millió adóforintot fizetett a Financial Timesnak, hogy azt írja: a magyarok jobban élnek, mint valaha." Ezzel a párt gyakorlatilag azt állította, hogy a magyar kormány pénzzel befolyásolta azt, hogy mit írt a lap a Magyarországról szóló mellékletében.

Az újság ezután bocsánatkérésre szólította fel a Fideszt, amely egyelőre nem volt hajlandó megtenni ezt. A párt nevében Deutsch Tamás írt múlt pénteken levelet a Financial Timesnak. Ebben Deutsch hangsúlyozta, hogy nem a lappal, hanem a magyar kormánnyal van vitájuk, "nem vonjuk kétségbe az önök szerkesztőinek és újságírónak független és befolyásmentes véleményalkotó munkáját".

A levél ugyanakkor a dicsérő szavak ellenére mégiscsak megkérdőjelezi a lap szakmai hozzáértését. A Fidesz ugyanis alaptalannak és valótlannak tartja a lap következő közlését: "Orbán Viktor időszakos kacérkodása a xenofóbiával - a külföldi befektetésekre az 'idegen tőke' kifejezést használta." Deutsch szerint ennek leírásával a lap munkatársai "az újságírás alapvető szakmai szabályait - korrekt tájékoztatás, a másik fél meghallgatása - hagyták figyelmen kívül".

[origo] - mti