Kiadója újabb Magyar Vizslát ígér

Vágólapra másolva!
A választásokig a Magyar Vizsla újabb száma jut el a lakossághoz - mondta Horváth Éva, a lapot kiadó Magyar Vizsla Egyesület elnöke az MTV Este című műsorában kedden.
Vágólapra másolva!

Horváth Éva azt mondta, még nem tudni, hány szám fog készülni; mint fogalmazott, a választásokig "fokozottabban" fognak dolgozni. A lapot jegyző Adózók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke nem volt hajlandó beszélni a megjelentetési költségekről, de azt elmondta, hogy cégek és magánszemélyek adták össze a pénzt. Ez nem közpénz, "senkinek nincs köze hozzá" - mondta, megjegyezve, a lap körül olyan botrányok történtek, hogy sem erről, sem a példányszámról nem kíván nyilatkozni. Egy cég önköltségi áron vállalta a lap reklámkampányát - tette hozzá.

A Magyar ATV értesülése szerint a Magyar Vizsla januári számát 2,7 millió példányban juttatják el a napokban a postaládákba, a terjesztési költség megközelítőleg 10 millió forint. A médium szerint a Pécsi Nyomda és a Cityposter nevű cég is töredékáron fogadta el a megrendelést.

A kiadvány főszerkesztői tisztét is betöltő Horváth Éva a tévé Egyenes beszéd című keddi műsorában elmondta, az első számot még ingyen nyomták, a mostani másodikat már nem, úgyhogy ezért "minimális" pénzt kellett szerezniük.

Az összes párt elsápadna, ha megtudná, milyen kicsi az az összeg, amibe a lap került - fogalmazott.