Audikat kért a segítségért egy volt állami vezető

Vágólapra másolva!
Vesztegetéssel vádolják a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) volt jogi igazgatóját. A férfi az ügyészség szerint két nagy értékű Audit kért az autógyártól egy szerződés létrejöttéért.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek vesztegetés miatt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) volt jogi igazgatója és egy másik személy ellen, mert a KVI vezető beosztású dolgozója két nagy értékű Audit kért az autógyártól egy szerződés létrejöttéért - mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A volt jogi igazgatót állami szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés miatt tettesként, egy másik személyt pedig, aki az autók átvételében működött volna közre, bűnsegédként vádol a Fővárosi Főügyészség a Fővárosi Bírósághoz a napokban benyújtott vádiratában - közölte Varga Jenő.

Az eljárás adatai szerint szeptemberben az Audi gyár munkatársa feljelentést tett azért, mert amikor a cég állami földterületet kívánt vásárolni, a KVI akkori jogi igazgatója egzisztenciális biztosítékként két nagy értékű Audi személygépkocsit kért. A feljelentés nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda megindította a nyomozást, az autók átadására már nem került sor.

Októberben őrizetbe vették a jogi igazgatót és a másik személyt, aki az autók átvételében közreműködött volna. Rövidesen mindketten előzetes letartóztatásba kerültek.

Az Audi gyár az ügy felderítése érdekében együttműködött a hatóságokkal - jegyezte meg az ügyészségi szóvivő. Amennyiben a vádlottak bűnösségét a bíróság bizonyítottnak találja, a vádbeli minősítés alapján akár öt évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.