Egyre több lakóházat fenyeget a belvíz

Vágólapra másolva!
Már több mint 80 lakóházat veszélyeztet a belvíz országszerte, de egyelőre még senkit sem kellett kitelepíteni. Érdligeten pincékből, udvarokról kellett kiszivattyúzni a vizet.
Vágólapra másolva!

Országszerte négy megyében mintegy 80-85 lakóházat veszélyeztet a belvíz - közölte Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő. Elmondása szerint Borsod megyében Alsózsolcán, Nyékládházán, Mezőnagymihályon és Szentistvánon mintegy 60-65 lakóházat közelített meg a belvíz, de egyetlen lakót sem kellett kitelepíteni. A katasztrófavédelem szakemberei homokzsákokkal, a víz szivattyúzásával, átemelésével védekeznek a belvíz ellen.

Hajdú-Bihar megyében Görbeháza, Tiszacsege és Nádudvar, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Mezőhék, Kunhegyes, Kisújszállás, Karcag egyes házait veszélyezteti a belvíz, Fejér megyében Bicskén egy lakóházat kellett homokzsákokkal megvédeni - ismertette Dobson Tibor.

A katasztrófavédelmi szóvivő később azt is közölte, hogy Érd 6-os főút felőli részén, Érdligeten hat lakóház pincéjéből, udvaráról szivattyúzták ki a vizet a tűzoltók. Mint mondta, Érdligeten folyamatosan gondot jelent a vízelvezetés elégtelensége miatt a belvíz megjelenése, mivel a terület alacsonyabban fekszik a 6-os útnál.

A szóvivő kitért arra, hogy a katasztrófavédelemnek lehetősége van 26 árvízvédelmi egység szervezésére a polgári lakosságból és gazdálkodó szervezetekből, amennyiben a meglévő, ezt a munkát végző hivatásos erők (vízügy, tűzoltóság, önkormányzat, kommunális szervezetek) lehetőségei kimerülnek. Egy ilyen egység 40 főből és 5 technikai eszközből áll. Hozzátette: jelenleg nincs olyan helyzet, amelyben ezeket az egységeket kellene mozgósítani.