Megkéselte apját egy anyját védelmező fiú

Vágólapra másolva!
Megkéselte az anyját bántalmazó nevelőapját egy 11 éves fiú kedden Szabolcs megyében. A rendőrség szerint a férfi korábban már többször  is bántalmazta az anyát és a fiát.
Vágólapra másolva!

Emlékszik még?

2005 sem telt el természeti katasztrófák nélkül. Lecsapott a Katrina, Pakisztánt földrengés sújtotta. De történt más is: meghalt a pápa, és harmadikok lettünk a kézilabda vb-n. És hogy mi is történt még?

Késsel megszúrta az anyját bántalmazó nevelőapját kedden egy 11 éves fiú Nagyhalászban, a férfit életveszélyes sérülésekkel kórházban kezelik - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A helyi rendőrőrs információi szerint a férfi korábban is többször bántalmazta az anyát, és kiskorú veszélyeztetése miatt szintén eljártak vele szemben. Az asszony és fia emiatt tavaly anyaóvó intézetbe került, ahonnan most jöttek haza.

A rendőrség szerint a gyerek azért ragadott kést, mert nevelőapja ittas állapotban ismét bántalmazta anyját. Az ügyben a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt folytatja a nyomozást.