Orbán: az MDF egy MSZP-tagozat

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!
Új magyar jobboldalt építene Dávid Ibolyahttp://valasztas2006.origo.hu/20060513ujmagyar.html

Politikai értelemben az MDF az MSZP egyik tagozata - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szombati budapesti választmányi ülését követő sajtótájékoztatón. Az lenne a legnagyobb baj, ha a jobboldal "erkölcsileg megbicsaklana" - közölte a pártelnök, aki másfél óra késéssel érkezett, majd szólalt fel az ülésen. Orbán Viktor szerint nem lehet egyszer átmenni a másik oldalra, azután visszakérezkedni. "Ha ezt egyszer megengedi a szövetség, akkor darabjaira fog hullani" - tette hozzá a Fidesz elnöke, arra reagálva, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke pártja szombati választmányi ülésén közölte, a demokrata fórum nyitott az együttműködésre a jobboldali pártokkal is a parlamentben.