Súlyos balesetet szenvedett a Fiatal Baloldal elnöke

Vágólapra másolva!
Súlyosan megsérült Komássy Ákos, a Fiatal Baloldal elnöke éjszaka egy autóbalesetben. Vele utazó munkatársa elhunyt.
Vágólapra másolva!

Komássy Ákos, a Fiatal Baloldal (FIB) elnöke egy debreceni politikai rendezvényről tartott kedden hazafelé, mikor súlyos autóbalesetet szenvedett. Utastársa, a FIB országos irodájában dolgozó kollégája még súlyosabb sérüléseket szenvedett, és az éjszaka folyamán elhunyt. A FIB őt saját halottjának tekinti - olvasható a szervezet honlapján található közleményében.

Az MTI éjjel beszámolt egy balesetről, amely néhány perccel éjfél után történt az M3-as autópályán Mogyoród térségében. Gálik Viktória, az autópálya-rendőrség szóvivője az [origo] megkeresésére nem közölt részleteket a balesetben érintettek személyazonosságáról, azt viszont elmondta, hogy a megsérült férfi monogramja K. Á., vagyis egyezik a FIB elnökéével.

A rendőrség tájékoztatója szerint a 24-es kilométernél rohant bele egy szabályosan közlekedő kamionba egy Ford Mondeo típusú autó - amelyben feltehetően Komássy és munkatársa utazott - , majd megpördült és a szalagkorlátnak ütközött. Az autóba ezután beleszaladt egy Ford Tranzit kisteherautó. Az utasokat tűzoltók szabadították ki gépkocsiból. A Ford Mondeoban utazó 25 éves nő a kórházba szállítás közben vesztette életét.

A FIB közleményében az áll: "Az ügyben rendőrségi eljárás folyik. Annak lezárultáig, illetve amíg újabb fejlemények nem történnek, nem tudunk, és nem kívánunk egyebet mondani. Ezúton megkérünk mindenkit, hogy ezt tartsa tiszteletben."

A sajtónyilatkozat szerint az országgyűlési választások második fordulójáig a FIB minimálisra csökkenti központi tevékenységét. Az elengedhetetlen, operatív feladatokat a szervezet alelnökei által vezetett testület látja el.

Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke, a Fidesz szóvivője, az SZDSZ Új Generáció, valamint Almássy Kornél, az Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke részvétét fejezték ki az elhunyt családjának, és mielőbbi felgyógyulást kívántak Komássynak.