Később beszélne ingatlanügyéről Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Hiába hívták meg fideszes képviselők Gyurcsány Ferencet a parlament pénzügyi bizottságának csütörtöki ülésére, a kormányfő nem jelent meg, ahogyan a testület kormánypárt tagjai sem. Így határozatképtelen lett az ülés. Az ellenzék a Szalay utcai ingatlannal kapcsolatban akart kérdezősködni, miután kiderült, a Legfőbb Ügyészség polgári pert indít a kormányfő cége ellen.
Vágólapra másolva!

Nem ment el bizottsági meghallgatására Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ahogyan a testület kormánypárti tagjai sem jelentek meg. Fideszes politikusok azután hívták meg a kormányfőt a parlament pénzügyi és költségvetési bizottságának csütörtöki ülésére, hogy a Legfőbb Ügyészség hétfőn bejelentette: polgári pert indít a miniszterelnök cége, az Altus Rt. ellen a Szalay utcai ingatlannal kapcsolatos szerződések miatt, mert álláspontjuk szerint megállapítható a közérdek sérelme.

Polt Péter legfőbb ügyész ugyan megjelent a testület ülésén, mivel azonban a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt az ülés, nem válaszolt kérdésekre a főügyész. Miután elhagyta az üléstermet, újságíróknak azt mondta, most több információ van az ügyészség birtokában, mint 2003-ban, amikor már vizsgálták az ügyet, és nem állapították meg bűncselekmény gyanúját, ezért döntöttek úgy, hogy polgári pert indítanak.

Gyurcsány Ferenc levélben reagált a meghívásra, azt közölte, hogy egy előre egyeztetett időpontban kész megjelenni a testület előtt, de most nem vesz részt az ülésen. A kormányoldalt egyedül Molnár Albert, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára képviselte. Molnár, miután kiderült, hogy határozatképtelen az ülés, elhagyta a termet, majd újságíróknak azt mondta, szerinte a fideszes kampány része a tervezett meghallgatás, ezért nem jelentek meg a kormánypárti tagok az ülésen. Hozzátette: a bizottságnak nincs hatásköre az ügyben.

Varga Mihály, a testület fideszes elnöke azt mondta az ülést követően, hogy kezdeményezésük világos volt, a közérdek sérelme miatt szerették volna meghallgatni a miniszterelnököt. Varga szerint 230 millió forint kár érhette az államot a Szalay utcai ingatlannal kapcsolatos lízingszerződés miatt, ezzel kapcsolatban szerettek volna feltenni kérdéseket a miniszterelnöknek.

A pénzügyi bizottság elnöke megjegyezte azt is, hogy a kormányfő hivatalos honalpján, a miniszterelnok.hu-n megtalálható Gyurcsány napi programja, e szerint csak délután kettőkor van hivatalos elfoglaltsága a kormányfőnek, az ülés viszont reggel kilenckor kezdődött. Varga reagálva a Pénzügyminisztérium államtitkárának kijelentésére, azt mondta, szerinte a bizottság az állam pénzügyeivel kapcsolatos kérdésekben, így ebben az ügyben is illetékes.

Szijjártó Péter fideszes képviselő az ülés után azt mondta, többek között arra szerettek volna választ kapni, hogy valóban elévült-e az ügy, ahogyan azt az ügyészség állította. Emellett arra is kíváncsiak, hogy mi volt Szilvásy György miniszterelnöki kabinetfőnök szerepe az ügyben, aki a szerződés megkötésekor a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára volt.

A Szalay utcai ingatlanügy lényege, hogy 1995 januárjában az állam eladta az ingatlant Gyurcsány cégének, az Altus Rt.-nek, majd még az év áprilisában, az állam tulajdonában lévő Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. 10 évre visszabérelte azt. Az ellenzék állítása szerint azzal érte kár az államot, hogy bérleti díjként, összesen 117 millió, felújítási költségként 125 millió forintot fizetett ki az állam, miközben csak 8,3 millió forint lízingdíjat kapott cserébe.

Komáromi Gergely