Megérkezett az első nagykörúti óriáshernyó

Vágólapra másolva!
Kedden érkezett meg Budapestre az első Siemens villamos. A több mint 50 méteres óriáshernyó áprilisban kezdi meg a próbaüzemet. Két éven belül további 39 új villamos érkezik. Ezzel párhuzamosan, áprilisban a Nagykörúton megkezdődik a villamos pálya korszerűsítése, valamint a megállók akadálymentesítése.
Vágólapra másolva!

"Két éven belül több mint két kilométernyi villamost szerez be a főváros" - jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester azzal kapcsolatban, hogy kedden megérkezett Budapestre, a Nagykörútra vásárolt 40 Siemens villamos első szerelvénye. A jelenleg a világ leghosszabb villamosoként számon tartott járművet kedden mutatta be Demszky Gábor és Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója: a sárga óriáshernyót a 2001 Űrodusszeia címdalára tolták be Hungária kocsiszínbe.

A 54 méter hosszú, 350 férőhelyes óriás villamost április elején mutatják be a budapestieknek. A jármű a működéshez szükséges engedélyeket azonban csak hatezer kilométeres próbaüzem után kapja meg. Így csak ezután, vagyis várhatóan júniusban áll forgalomba új villamos. Az év végéig további 19 jármű érkezik, a maradék húsz pedig a jövő év elején érkezik Magyarországra.

A főpolgármester elmondta: reméli, hogy az autók helyett többen választják majd az új villamosokat, és az utasok nem érzik majd hátrányos helyzetűnek magukat azért, amiért a tömegközlekedést veszik igénybe.

A villamosok megérkezésével párhuzamosan, hamarosan megkezdik a nagykörúti megállók akadály-mentesítését annak érekében, hogy az új villamosokat a kerekes székkel és a babakocsival közlekedők is használni tudják. Az akadálymentesítésekkel és az átépítésekkel együtt, közel 41 milliárd forintba kerül a villamosok beszerzése.

Fotó: MTI
Az 50 méter hosszú belső tér

A nagykörúti villamosvonalat április 18. és június 9. között újítják fel, ezalatt buszokkal szállítják az utasokat. Először a Moszkva tér és Blaha Lujza tér között, majd pedig a Blaha és a dél-budai megállók közt korszerűsítik a pályát. Ennek része a vezetékek kicserélése, a járdaszigetek szélesítése, valamint a járdák felemelése. Az alacsony padlós villamosokhoz a peronokat meg kell emelni, hogy a kijelölt helyeken babakocsival vagy tolókocsival is egyszerűen be lehessen gurulni a villamosba.

Kupper András, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, a hivatalos bemutató előtti sajtótájékoztatóján elmondta: a Fidesz üdvözli az első Siemens villamos megérkezését, kezdeményezik azonban, hogy a többi szerelvényt légkondícióval rendelje meg a főváros, annak ugyanis akkora ablakfelületei vannak, hogy nyáron elviselhetetlen lenne a meleg a szerelvényekben.

Kupper hozzátette: aggódnak amiatt is, hogy a BKV vajon milyen karbantartója lesz a darabonként egymilliárd forintba kerülő járműveknek. A frakcióvezető ezzel az elmúlt hónapokban történt meghibásodásokra, többek között a BKV-buszok kigyulladására utalt.

A politikus kitért arra, hogy a Fidesz 77 kilométeres bővítést javasol a budapesti villamoshálózaton. Többek között kezdeményezik az 1-es villamos vonalának az Etele térig történő meghosszabbítását, a Rákóczi úti és a Bajcsy-Zsilinszky úti villamosvonal visszaállítását, valamint a városközpontot és Pesterzsébetet, illetve Rákoskeresztúrt összekötő gyorsvillamos-vonal megépítését.

Szabó András