Előveszik az azonosító nélküli rendőrök ügyét

Vágólapra másolva!
Sajtóértesülésekkel ellentétben Gergényi Péter budapesti főkapitány nem gyanúsítottja annak a nyomozásnak, amelyet egy magánszemély feljelentése alapján rendelt el a Budapesti Nyomozó Ügyészség az azonosító nélküli rendőrök ügyében. Az ügyészség ismertelen tettes ellen nyomoz, közérdekű adatokkal visszaélés gyanúja alapján.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség, közérdekű adatokkal visszaélés gyanúja miatt - közölte pénteken Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Morvai ezzel cáfolta a Hír TV, illetve a Magyar Nemzet értesülését, mely szerint nyomozás indult Gergényi Péter ellen. A szóvivő szerint egyelőre az ügyészségnek azt kell tisztáznia, hogy történt-e bűncselekmény.

A televízió és a lap közlése szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség hatályon kívül helyezte azt a korábbi határozatát, amellyel elutasította egy magánszemély Gergényi Péter ellen tett feljelentését. A nyomozást elrendelő új döntést azután hozták, hogy a feljelentő panaszt tett az elutasítás miatt.

A feljelentés szerint Gergényinek tudnia kellett arról a törvénytelen belső utasításról, amelyben Bene László országos rendőrfőkapitány engedélyezi az intézkedő rendőröknek, hogy ne viseljenek azonosítót. Az október 23-i zavargások után Gergényi Péter azt állította, a rendőrök azért nem viseltek a tömegoszlatás során semmilyen azonosítót, mert a jelvények "lehullottak" az egyenruhákról.

[origo]/MTI