Egy év alatt elévülne a parkolóbírság

Vágólapra másolva!
Hatvan napon belül el kellene küldeni a parkolási bírságot a nem fizető autósoknak, és egy év után el is évülne a büntetés a kormány által is támogatott javaslat szerint. Ha a parlament megszavazza a módosítást, a parkolási társaságok nem követelhetnek majd kamatot sem.
Vágólapra másolva!

A kormány támogatja azt a szabad demokrata törvénymódosító javaslatot, amely rövidítené a parkolási bírságok követelésének határidejét - közölte a Kormányszóvivői Iroda. Ha a parlament elfogadja a javaslatot, a pótdíjfizetési ügyek 5 év helyett 1 év alatt évülnének el.

A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényhez a szabad demokrata Hankó Faragó Miklós nyújtott be módosító javaslatot, amely szerint, ha valaki nem fizeti meg a parkolási díjat, a pótdíjfizetési felszólítást 60 napon belül meg kell neki küldeni, ennek letelte után már nem követelhetnék tőle a díjat, illetve pótdíjat.

A javaslat tartalmazza azt is, hogy hogy a díj- és pótdíjfizetési kötelezettség az általános öt év helyett egy év alatt évülne el, késedelmi kamatot pedig nem lehetne követelni. A képviselő indoklása szerint jelenleg általános gyakorlat, hogy a parkolási társaságok évek elteltével követelnek parkolási bírságokat, miközben a parkolójegyet senki nem őrzi meg ennyi ideig.