Éles lőszerrel figyelmeztettek az MTV-ostromnál

Vágólapra másolva!
Elismerte a rendőrség, hogy használtak éles lőszereket az MTV-székház ostrománál, de ez szerintük nem minősült jogi értelemben lőfegyver-használatnak, mert csupán figyelmeztető lövéseket adtak le. Az MTI egy, a székháznál talált töltényhüvely kapcsán kérdezte erről a rendőrséget.
Vágólapra másolva!

A rendőrök valóban leadtak figyelmeztető lövéseket az MTV-székház ostromakor a szolgálati fegyverükből, ez azonban a rendőrségi törvény értelmében nem minősül lőfegyver-használatnak - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek csütörtökön.

Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a rendőrséget, hogy Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke egy csütörtöki konferencián közölte: a rendőrök éles lőszerrel is lőttek a magyar televízió székházánál szeptember 18-án.

Balog Császár Attilára, a Hír TV riporterére hivatkozott, aki korábban azt mondta: a Magyar Televízió székházánál talált lőszerhüvely egy éles, kilőtt lőszerhez tartozott, olyanhoz, amit ma Magyarországon kizárólag a rendőrség használhat és tarthat.

Ezzel kapcsolatban Németh Lajos helyettes rendőrségi szóvivő az MTI érdeklődésére közölte: az MTV-székház ostromáról készített, hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés szerint a rendőrök 28 figyelmeztető lövést adtak le az este folyamán saját testi épségük védelme érdekében. Ezek a lövések személyi sérülést, anyagi kárt nem okoztak.

"Tekintettel arra, hogy ezeket a figyelmeztető lövéseket a rendőrök szolgálati fegyverükből adták le, a hivatkozott töltényhüvely származhat ilyen fegyverből" - mondta. Hangsúlyozta: a Rendőrségi törvény valamint a Rendőrség Szolgálati Szabályzata alapján a figyelmeztető lövés nem minősül fegyverhasználatnak, tehát a székháznál "jogi értelemben lőfegyver-használatra nem került sor".