Kitoloncolhatják Svédországból a romákat

Vágólapra másolva!
Kitoloncolhatják azokat a magyar romákat Svédországból, akik illegálisan próbálnak az országban maradni - nyilatkozta Malmö alpolgármestere. A svéd médiában tíz napja még téma volt a Magyarországról érkező roma családok ügye, de azóta alig foglalkoznak a témával a lapok.
Vágólapra másolva!

A svéd állam külön foglalkozik a magyarok ügyével - erősítette meg az alpolgármester, Kent Anderson, aki a városban a migrációért és a munkaerőpiacért felelős. Szerint akár a kitoloncolás is várhat azokra a romákra, akik megpróbálnak az országban maradni annak ellenére, hogy Svédország elutasította menedékkérelmüket. Ez azokra vonatkozhat, akik nem tudják igazolni, hogy a svéd állam segítsége nélkül el tudják tartani magukat - tette hozzá.

"A bevándorlási ügyek, így a magyar romák által kért menedékjog is a svéd migrációs hivatalok saját, független hatáskörébe tatoznak" - mondta. "A svéd külügyminisztériumban valóban külön foglalkoznak a magyar romák ügyével" - erősítette meg Kent Andersson, a részletekről azonban nem tudott tájékoztatást adni. Az eddigi több mint 230 menekültügyi kérelemről azt mondta: "ez új jelenség, új szituáció", amelyre "európai uniós szinten kell megoldást találni".

"Az EU nem igazán készült fel arra a helyzetre, hogy egyik tagállamából egyszer csak a másikba kívánnak átvándorolni nehézségeik miatt a kisebbségek" - fogalmazott a malmői alpolgármester. Ezért szerinte a kérdést minél előbb szabályozni kell, mert "Európában majdnem mindenhol vannak kisebbségek", így ehhez hasonló események másutt is történhetnek.

Az évente 1500-2000 bevándorló kérelmét fogadó, harmadik legnagyobb svéd város vezetője szerint "semmi különlegesség" nem tapasztalható a városban a magyarok inváziója miatt. Több mint 10 napja írtak róla a lapok, de azóta alig foglalkozik a témával a svéd média - mondta Kent Andersson, aki osztja azt a már közismert tézist, miszerint egyes felbujtók, esetleges anyagi hasznot remélve, téves információkra alapozva "szédítették meg az egyszerű embereket".