Kevesen voltak a Batthyány-örökmécsesnél

Vágólapra másolva!
Kevesebb mint száz tüntető gyűlt össze Budapesten a Batthyány-örökmécsesnél hétfőn délután, estére mintegy harmincan maradtak.
Vágólapra másolva!

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője bejelentette, hogy petíciót írnak, amely valójában "feljelentés az október 23-i rendőri túlkapások miatt". Felszólította mindazokat, akik ezzel egyetértenek, hogy aláírásukkal támogassák a petíciót. Hozzátette, hogyha a bíróság elutasítja keresetüket, akkor a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulnak.

A szónokok egyebek között a Szent Korona-tanról és a tüntetőkkel szemben alkalmazott "rendőri brutalitásról" beszéltek. Késő este az a mintegy harminc ember, aki még az utolsó beszédeket hallgatta, csendben elhagyta a tüntetés helyszínét.