Tizenkét évet kapott a késelő gyilkos

Vágólapra másolva!
Csütörtökön jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta a bíróság azt a gyomaendrődi férfit, aki tizenhárom késszúrással ölte meg a szomszédjában lakó fiatal lányt. A férfit már a gyilkosság másnapján elfogták a rendőrök.
Vágólapra másolva!

A Szegedi Ítélőtábla különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében talált bűnösnek csütörtökön egy gyomaendrődi férfit, s ezért 12 év fegyházbüntetésre ítélte. A húszesztendős férfi 2005. június 4-én az esti-éjszakai órákban Dévaványán egy diszkóban, de külön társaságban szórakozott későbbi áldozatával, aki Gyomaendrődön közvetlen szomszédja volt.

A fiú éjjel fél 2 körül hagyta el a szórakozóhelyet, hazafelé indult, majd kerékpárjával visszafordult a diszkó felé. Ekkor találkozott a két társával hazafelé tartó lánnyal, akit megkérdezett, nem megy-e vele vissza a diszkóba, mire a lány nemmel válaszolt.

A lány hazaérve elköszönt ismerőseitől, s még az udvaron tartózkodott, amikor az odaérkező férfi átmászott a ház kapuján. A férfi a nála lévő rugós késsel tizenhárom alkalommal szúrta meg áldozatát, megsebezve a lány hátát, mellkasát, karját és az arcát is. A lány a támadás után még eljutott házuk kazánházáig, de ott eszméletét vesztette, és meghalt. A vádlott elmenekült a helyszínről, de a rendőrség már másnap elfogta.