Elítéltek egy kővel dobálózó gimnazistát

Vágólapra másolva!
Nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy gimnazistát, aki a vád szerint október 24-én hajnalban egy maroknyi követ dobott a rendőrök felé. A fiatalember nem tett vallomást a bíróságon, de korábban azt mondta, hogy ijedtében dobta el a köveket.
Vágólapra másolva!

Nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön azt a gimnazistát, akit az október 23-áról 24-ére virradóra történt zavargások miatt vontak eljárás alá.

A 18 éves fiatalembert csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal vádolták, ám a bíróságon tanúként meghallgatott rendőrök vallomása alapján az ügyész visszavonta a "csoportos" minősítést. A gimnazistát végül felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Az ügyészi feljegyzés szerint a fiatalember az Erzsébet hídnál történteket követően, október 24-én hajnalban az V. kerületi Kéményseprő utcában legalább két, akár emberi élet kioltására is alkalmas, maroknyi követ dobott a rendőrök felé.

A fiatalember a bíróság előtt nem akart vallomást tenni. A tárgyaláson ismertetett nyomozati vallomásában azt mondta, nem akart rendőröket megdobálni, csak megijedt, és eldobta a köveket. A bíróságon tanúként hallgattak meg két intézkedő rendőrt, ők viszont célzott és erőteljes dobásokról számoltak be.

A gimnazista a rendőröknek korábban azt mondta: barátaival volt, amikor a Blaha Lujza térnél látta a zavargásokat. Az Erzsébet híd felé vették az irányt, nem tudtak róla, hogy ott is zavargások vannak. Vallomása szerint egyszer csak három oldalról rendőrök vették körül, és amikor megindult a rendőri sorfal, akkor dobta el a köveket. Kifogásolta, hogy a rendőrök gumibottal bántalmazták, ám az intézkedő rendőrök azt mondták: nem használtak gumibotot a fiatalember elfogásakor. A fiatalember butaságnak nevezte, hogy felvette a köveket, és hozzátette, korábban sosem vett részt tüntetéseken.

A fiatalember ellen hozott ítélet nem jogerős, azt az ügyész tudomásul vette, de vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért.

MTI/[origo]