A Magyarok Világszövetsége se mehet a Kossuth térre

Vágólapra másolva!
A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) nem demonstrálhat november 4-én a budapesti Kossuth téren, a szovjet csapatok 50 évvel ezelőtti bevonulásának napján. A rendőrség műveleti területre hivatkozó elutasító határozatát a szervezet szombaton kapta kézhez.
Vágólapra másolva!

Az MVSZ november 4-én, a szovjet csapatok 50 évvel ezelőtt történt bevonulásának napján a Rákóczi-szobor előtt akart politikai nagygyűlést tartani - mondta Gyetvay György Gergely, a szervezet budapesti elnöke. Újabb elképzelésük szerint a fővárosi Szabadság téren tartanák a nagygyűlést, ezt is bejelentették már.

A Magyarok Világszövetségének címzett elutasító határozatot Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya látta el kézjegyével. Az indoklásban arra hivatkozik, hogy a Kossuth tér műveleti terület. A Kossuth teret szintén Gergényi Péter nyilvánította biztonsági műveleti területté október 23-án hajnalban, a szükséges ideig, de legkésőbb november 24-ig.

Szikinger István alkotmányjogász korábban elmondta, hogy a gyülekezési jogot nem lehet akadályozni azon a címen, hogy valamit műveleti területté nyilvánítanak, többek között azért sem, mert ezt a kifejezést a rendőrségi törvény nem is ismeri.

[origo]/MTI