Extrém sportos sérültnek a zsebébe kell nyúlnia

Vágólapra másolva!
Várhatóan jövőre készülnek azok a több ezer orvosi beavatkozást tartalmazó listák, amelyekből kiderül, hogy milyen ellátások járnak ingyen, melyek a társadalombiztosításért cserébe, és melyekért kell ezen felül is fizetni. A három csomag összeállítását a kormány azzal indokolta, hogy jelenleg nem tisztázott, hogy a tb-ért milyen szolgáltatások járnak. A csomagok összeállításával egyetértenek az [origo] által megkérdezett szakértők is, azt azonban vitatják, hogy ettől gördülékenyebb lesz a betegellátás.
Vágólapra másolva!

Az extrém sportolás közben szerzett sérülésekért, a plasztikai műtétekért, a férfivé, valamint a nővé való átoperáltatásért a kormány tervei szerint a jövőben a tb-járulékon felül külön is kell majd fizetni. A kormány által az Országgyűlés elé múlt héten beterjesztett törvényjavaslat azokat a főbb a beteség-csopotokat sorolja fel, amelyekhez elegendő a tb, illetve amelyekért ezen felül, külön is kell majd fizetni. Azt, hogy a több ezer orvosi beatkozás konkrétan melyik kategóriába esik, csak a később megszülető rendeletek szabályozzák majd.

Erre legkorábban a jövő év második felében kerülhet sor - mondta az [origo]-nak Dózsa Csaba egészségpolitikai szakértő. Az Országos Egészségbiztosítás Pénztár (OEP) volt főigazgató-helyettese szerint szükséges, de meglehetősen nehéz vállalkozás lesz az egészségbiztosítási csomagok - alap, biztosítási, kiegészítő - összeállítása. Dózsa szerint az orvostudomány olyan gyorsan fejlődik, hogy folyamatosan frissítgetni kell az egyes csomagokhoz tartozó listákat.

Az alapcsomagba az életmentő beavatkozások tartoznának - közvetlen életmentés, járványügy, csecsemővédelem -, amelyek azoknak is járnak, akik nem fizetnek tb-járulékot. A második csomag azokat az egészségügyi szolgáltatásokat fedezi, amelyeket biztosítottként ma is megkapnak a betegek, amikor rendelőbe vagy kórházba mennek. A kiegészítő csomagba tartozó szolgáltatásokat - szépészeti beavatkozások, hotelszolgáltatás - pedig csak díjfizetés ellenében lehet majd igénybe venni.

Az egészségbiztosítási csomagok összeállítását a kormány azzal indokolta, hogy jelenleg nem tisztázott pontosan, hogy a tb-ért milyen szintű szolgáltatások járnak, valamint, hogy ezeket hányszor lehet igénybe venni. A korlátlan igénybe vételt nehezíti az is, hogy jelenleg 10 millió magyar egészségügyi ellátását 3,5 millió ember fizeti. Ráadásul közel félmillióra tehető azon feketevállalkozók és munkaadók száma, akik maguk, illetve alkalmazottaik után nem fizetnek tb-hozzájárulást. Mindez azért probléma, mert az orvosok jelenleg őket, az úgynevezett potyautasokat is kötelesek ellátni.

Az egészügyi törvények jelenleg is megkísérlik ugyan felsorolni, hogy pontosan mi jár a tb-ért cserébe, a jogszabályok azonban csak a lehetséges beavatkozások néhány százalékát említik - mondta az [origo]-nak Dózsa. A biztosítási csomagok összeállításával új elem lesz az is, hogy törvény szabályozná, az egyes egészségügyi szolgáltatásokat - például kéztörés utáni viziteket - hányszor lehet az adott egészségbiztosítási csomagok keretében igényelni.

Az új szabályozás, Dózsa szerint valószínűleg ellenállást vált majd ki az orvosokból, mivel azok sérthetnek több orvosi privilégiumot is. Jelenleg ugyanis az orvosok hálapénzért biztosítanak a betegeknek a zsúfolt kórtermek helyett egy- vagy kétágyas szobákat. A tervezet szerint a beteg erre csak a kiegészítő biztossal lesz jogosult, amiről már számlát is fog kapni. Valamint megszűnhet az a gyakorlat is, hogy a hálapénzért a szükségesnél többször is fogad beteget a kezelőorvos. A jövőben az előírtnál több orvoslátogatást már nem fedezi az OEP.

Bár a csomagok összeállításval egyetért Békési László, a telki magánkórház igazgatója is, az orvos azonban vitatja a kormány azon érveit, hogy ezek révén gördülékenyebb lesz a betegellátás. Békési szerint azzal, ha pontosan szabályozzák, hogy betegségenként milyen és hány eljárás jár majd, az ezzel járó adminisztráció miatt épp hogy nehézkesebb betegellátásra kell számítani. A Fidesz legfőbb kifogása pedig az, hogy szerinte a kormány nem egyeztetett a szakmai szervezetekkel arról, hogy mi kerüljön a járulékfizetés fejében járó, illetve a kiegészítő ellátáscsomagba.

Szabó András