Vágólapra másolva!
Magyarország ismét a történelem főutcájára lépett az elmúlt hetekben - mondta Rogán Antal, a Fidesz Kossuth téri szónoka a párt szerdai rendezvényén. Rogán úgy vélte, a jelenlegi helyzet egyik tanulsága, hogy az országot nehéz helyzetéből egy szakértői kormánynak kell kivezetnie.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal fideszes képviselő, az V. kerület polgármestere beszélt a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésén szerdán. Azt mondta, Magyarország az elmúlt hetekben ismét a történelem főutcájára lépett, ahogyan 1956-ban és a rendszerváltáskor, 1989-90-ben is.

Belvárosi polgármesterként megjegyezte: a mai helyzet különlegessége az, hogy ismét a Belváros lett a történelem főutcájának helyszíne, ahol jó és rossz dolgok történtek egyaránt, olyan dolgok, amelyek be fognak kerülni a történelemkönyvekbe - vélte.

A történelem főutcája mindig vezetett valahova: 56-ban forradalomhoz, 89-ben vértelen forradalomhoz, érdemes feltenni a kérdést: most hova vezet az út - vetette fel Rogán. Szerinte erre október 1-jén, az önkormányzati választáson adták meg az emberek a választ: azt mondták, akarják, hogy a hazug politikusok kiszoruljanak a közéletből. Így szerinte az önkormányzati választáson leszavazták a hazug politikusokat és a lendületes semmittevést.

Rogán úgy vélte, a történelem főutcájának vannak tanulságai: az egyik, hogy a hazugságok nem maradhatnak következmények nélkül, nem folytathatja az, aki elrontotta. A második tanulság: a hazugságokat abba kell hagyni - mondta a fideszes politikus.

A harmadik pedig az, hogy az országot nehéz helyzetéből nem a pártoknak, hanem egy független szakértői kormánynak kell kivezetnie. A Fidesz szónoka szerint ugyanis a kormány elveszítette felhatalmazását arra, hogy a nehéz helyzetből kinavigálja az országot. Október 1-jének a mi számunkra is van egy tanulsága, hogy ebből a slamasztikából bal- és jobboldaliak csak együtt tudjuk kirángatni az országot - mondta.

Reagált Demszky Gábor szerdai közleményére is, amelyben a főpolgármester azt kérte, a Fidesz ne az Astoriánál tartsa meg október 23-i rendezvényét. Szerinte Demszky részlehajló, amiért ezt kéri: a rendszerváltás óta ugyanis minden március 15-én a Nemzeti Múzeum előtt szokott beszélni Demszky is, és ilyenkor is le szokták zárni az Astoriát. Amikor Demszky beszédet mond, úgy látszik, ez nem probléma, csak most, amikor nem mond beszédet - jegyezte meg Rogán.

A rendezvény végén kiderült: csütörtökön Varga Mihály beszél a Fidesz nagygyűlésén.