Vekkerrel és mécsessel várja az embereket Orbán

Vágólapra másolva!
Péntek délután négy órakor tartja a Fidesz a Gyurcsány Ferenc lemondatását követelő nagygyűlést a Kossuth téren - jelentette be Orbán Viktor Fidesz-elnök, aki közölte azt is, ha a jelenlegi miniszterelnök marad hatalomban, akkor mélyülni fog a válság. Orbán mindezt azután jelentette be, hogy csütörtökön 13 órakor lejárt a szocialistáknak adott ultimátum Gyurcsány menesztésére.
Vágólapra másolva!

Délután egykor elérte a nullát a Fidesz honlapján található számláló, amelyet az után indítottak el, hogy Orbán Viktor hétfőn felszólította a kormánypártokat: 72 órán belül menesszék Gyurcsány Ferencet. Az ultimátum úgy szólt, ha ez nem történik meg, a Fidesz és hívei addig fognak demonstrálni, amíg a miniszterelnök nem távozik a hatalomból.

Orbán Viktor Fidesz-elnök ennek megfelelően csütörtökön bejelentette, hogy péntek 16 órára várják az embereket a Kossuth térre, arra a nagygyűlésre, amelyen Gyurcsány Ferenc lemondatását fogják követelni. Orbán azt kérte, hogy október 6-ára való tekintettel mindenki hozzon magával nemzetiszínű zászlót, egy mécsest és egy vekkerórát. Utóbbival kapcsolatban ironikusan megjegyezte, így fogják jelezni, hogy milyen fenyegető demonstrációról van szó.

Arra a kérdésre, hogy a szervezők október 23-ig kértek területfoglalási engedélyt, és ebből az következik-e, hogy több nagygyűlés lesz, Orbán azt válaszolta, pénteken a Kossuth téren mondja majd el, mikor és hol találkozik még híveivel, de hozzátette: "van egy hosszú menetrendünk, október 23. közel van".

"Nyakunkon a forintválság"

Orbán a nagygyűlés részleteinek ismertetése előtt arról beszélt, hogy az MSZP most másodszor áldozza fel az országot Gyurcsány Ferenc miatt. "Tavasszal egyszer már ezt tették, hogy hatalmon maradhassanak. Akkor ezermilliárd forintba került mindez, ennyivel nőtt ugyanis az államadósság, mert nem csináltak semmit" - közölte Orbán, aki szerint Gyurcsány hatalmon maradása most újabb ezermilliárdokba fog kerülni, és a magasabb adókkal, a vizitdíjjal, a tandíjjal az ő hatalmon maradását fizetik meg az emberek.

Úgy vélte a Fidesz elnöke, hogy amennyiben Gyurcsány Ferenc marad hatalomban, akkor tovább mélyülnek a problémák. "Nyakunkon a forintválság" - jelentette ki, hozzátéve, hogy tőkekivonások lesznek, és nőni fog a munkanélküliség is. Orbán szerint a gazdasági válság elkerüléséhez minden alkotmányos eszközt, parlamentáris és demokratikus megoldást fel kell használni.

Orbán szavainak ellentmond, hogy korábban több elemző is úgy vélekedett, a külföldi befektetők és a bankközi devizapiac Gyurcsány Ferenc személyéhez köti a beígért reformokat, és a forint jelentős gyengülése épp akkor következhet be, ha lemond vagy eltávolítják. Igaz, azóta Orbán elkezdte aktivizálni magát a gazdaság, illetve a reformok terén, és csütörtökön bejelentette, egy külön alapot hozna létre a nagy egészségügyi, oktatási átalakítások finanszírozására.

A Gyurcsány menesztésére vonatkozó ultimátumot Orbán az önkormányzati választások eredményére hivatkozva fogalmazta meg, mondván, a kormánypártoknak engedelmeskedniük kell az ott megnyilvánult népakaratnak. Az MSZP ugyanakkor visszautasította ezt, és megengedhetetlen zsarolásnak nevezte a Fidesz-elnök követelését. Gyurcsány menesztésének gondolatával pedig - legalábbis a hivatalos nyilatkozatok szerint - nem is foglalkoztak a kormánypártok.

A szakértői kormányról is tárgyaltak

Pont az ultimátum határidejének lejártára hívott össze ötpárti találkozót a Fidesz és a KDNP, ahol az általuk javasolt szakértői kormányról lett volna szó. Az elképzelést a kormánypártok komolytalannak tartották, ezért előre jelezték, nem jelentek meg az egyeztetésen. Ennek ellenére a Fidesz frakcióvezetője, Navracsics Tibor egy csokor liliommal várta Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőt, de hiába. Így az egyik újságíró kapta meg a csokrot a frakcióvezetőtől. Végül Navracsics Tibor és Semjén Zsolt csak Herényi Károllyal (MDF) tárgyalhatott a szakértői kormányról.

Navracsics Tibor és Semjén Zsolt a mintegy félórás megbeszélés után megismételte korábbi álláspontját, hogy a válságból csak egy szakértői kormány tudja kivezetni az országot. Ezért szerettek volna erről a kormánypártokkal is tárgyalni. A két koalíciós frakcióvezető távolmaradását Navracsics úgy kommentálta: "a kormányoldalon egy jó adag kommunikációs görcs van". A frakcióvezető szerint ezért nem fogadták el a gesztusukat.

Az [origo] kérdésére a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a beszélgetésen 2-3 név hangzott el, de mindenki inkább csak példákat említett, kiket tudna elképzelni a szakértői kormányban. Navracsics azonban nem árulta el, kikkel példálóztak, csak annyit közölt, akadémiai háttérrel rendelkező, vélhetően mindkét oldal támogatását bíró személyek merültek fel.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője annyit közölt, azért tett eleget a Fidesz meghívásának, mert kíváncsi volt arra, hogyan zajlik egy nagykoalíciós egyeztetés. Szerinte ugyanis erről szólt volna a tárgyalás, ha a kormánypártok is megjelennek. A szakértői kormányról csak annyit mondott, jelenleg nincs politikai realitása. Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője szerint ugyanakkor, mivel nem politikusok alkotnák a szakértői kormányt, nem tekinthetnék azt nagykoalíciónak.