A józanságra intő reklám nem volt jogsértő

Vágólapra másolva!
Elbírálta az Országos Választási Bizottság a vasárnapi választással kapcsolatos első állampolgári kifogásokat. Az egyik választó szerint például befolyásolhatta a szavazást az a biztonságos vezetésre buzdító reklámszöveg, amely szerint: "tiszta fejjel a kormány mögött". Egy másik kifogásban viszont azt állították: a választási iroda vezetője, Rytkó Emília azt sugalmazta, hogy az emberek ne menjenek el szavazni.
Vágólapra másolva!

A vasárnapi választást követő napon az Országos Választási Bizottság 14 olyan kifogást bírált el, amelyeket a voksolás szabályainak megsértése miatt tettek a választók. Ezt a számot elenyészőnek tartja az Országos Választási Iroda vezetője ahhoz képest, hogy milyen sokféle választás zajlott vasárnap. Rytkó Emília elmondta, hogy még pár nap áll a rendelkezésére annak, aki valamilyen választási törvénysértést tapasztalt. Ahol már vasárnap megállapították hivatalosan a választási végeredményt, ott szerdáig lehet kifogással élni, ahol csak hétfőn, ott ennek csütörtök 16 óra a határideje.

Kifogással élt például egy állampolgár a hivatalos választási honlapon látható Magyarország-térkép miatt, amelyen a választási eredményeket ábrázolták. Piros színnel jelölték a "kormánypártok és szövetségesei" győzelmét, míg a narancssárga szín mutatta az "ellenzéki pártok és szövetségesei"-nek eredményét. A kifogás indoklása szerint ez szabálytalan, mert az adatokat jelölőszervezetenként kellett volna megjelölni, és helytelen a szövetséges szó használata is, mert a választáson nem szövetségesek indulnak.

Az egyik kereskedelmi televíziót is bepanaszolták a kampánycsend megsértése miatt, amiért a Forma-1 vasárnapi futamának közvetítése közben látható volt a "Tiszta fejjel, józanul a kormány mögött" felirat. A választási bizottság szerint viszont nem befolyásolja a választókat ez a társadalmi célú reklám, mert csak arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad ittasan vezetni.

Rytkót is sugalmazással vádolták

Szemet szúrt valakinek a megostromlott MTV-székházról szóló hirdetés is, amelyen a tévé logója volt látható - a támadás közbeni gyújtogatásra utaló - lángoló háttérrel és azzal a felirattal: "Értéket közvetítünk, ha hagyják!" A panaszos szerint "könnyű áthallást találni a Szabadság téri incidensre épülő koalíciós kampánnyal". Az Országos Választási Bizottság viszont úgy találta, hogy a hirdetésnek semmi köze az önkormányzati választáshoz.

Egy állampolgár magát az Országos Választási Irodát (OVI) panaszolta be a választási törvény megsértése miatt kétszer is. Úgy találta ugyanis, hogy az OVI szavazatszámláló bizottságoknak küldött tájékoztató kiadványa sérti a jogszabályokat, de a választási bizottság nem értett vele egyet. Azt a kifogását is elutasították, amelyben a szavazók befolyásolásával vádolta meg a választási iroda vezetőjét, Rytkó Emíliát, amiért azt nyilatkozta, hogy üresen bedobható az a szavazólap, amelyiken a választó nem kíván voksolni. A panaszos szerint ezzel Rytkó azt "sugallta", hogy az állampolgárok ne szavazzanak.

Többen a választási bizottsághoz fordultak amiatt, hogy valamelyik honlapon, illetve online portálon politikai tartalmú anyagok voltak elérhetők, így például letölthető volt Orbán Viktor egyik Hír TV-ben elmondott beszéde. Azonban ezek többségét elutasította a bizottság, mert a kampánycsendet megelőzően közzétett cikkek ez idő alatt is olvashatók, csak új írásokat nem lehet publikálni. A Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete - amelynek tagja az [origo] is - ennél szigorúbb szabályozást ír elő a tagok számára: az internetes oldalak címlapján nem jelenhet meg semmilyen kampánnyal kapcsolatos tartalom. További szabály, hogy a címlapról legalább két kattintással lehessen csak elérni ilyen cikket vagy más anyagot.

Gergely Zsófia