A bizalmi kérdés csak blöff, biztosra megy Gyurcsány

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Biztosra mentél, végig tudtad, hogy a bizalmi szavazás a parlamentben csak a külvilágnak szól, politikai súlya és tétje nincs. Az MSZP és az SZDSZ teljes frakciója bizalmat szavazott a kormányprogramnak és ezzel áttételesen neked is, kedvező helyzetedet pedig még az sem tudja elrontani, hogy a Fidesz nem vett részt a szavazáson, Orbán Viktor ugyanis bejelentette, hogy ilyen komédiához a Fidesz-frakció nem asszisztál.

Hiába vagy azonban túl egy csont nélküli bizalmi szavazáson, el kell döntened, mit tegyél Sólyom László köztársasági elnök felszólításával: bocsánatot kérj-e a büszkén vállalt hazugságos beszéd miatt, amivel az államfő szerint morális válságba döntötted az országot, vagy továbbra is kitarts-e amellett, hogy a csúnya szavakon kívül nincs miért szégyenkezned. Tudod, hogy nemcsak Sólyom, de az ország lakosságának egy jelentős része is döntést vár tőled.

Ha nyilvánosan bocsánatot kérsz az őszödi beszédben elhangzottakért

Ha nem kérsz bocsánatot az őszödi beszédben elhangzottakért

(Ez a cikk az [origo] politikai szerepjátékának része, amelynek lényege, hogy eljátszik a különböző lehetőségek gondolatával. A játék kezdőoldalára ide kattintva juthat el.)