Gyurcsány bocsánatot kér

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Bár eddig végig büszkén vállaltad a balatonőszödi beszéd tartalmát, a New York Timesnak adott interjúdban nyitva hagytad a lehetőségét annak, hogy ha "olyan lesz a közhangulat", akkor hajlandó leszel bocsánatot is kérni érte. Most ehhez a hátsó ajtóhoz mész vissza, és a nagy nyilvánosság előtt, lehetőleg egy tévék által közvetített sajtótájékoztatón bocsánatot kérsz, amiért a kormánypártok hazugságokkal, trükkökkel, a valóságot elhallgatva nyerték meg a választást tavasszal.

Egyúttal találkozót kezdeményezel Sólyom László államfőnél, és megpróbálod elérni, hogy készüljenek közös fotók is. Ha pedig közös nyilatkozatot is adna veled, akkor örömödben háromszor körbefutnád a Margitszigetet. Amennyiben ez összejön, azzal vissza tudod szerezni elvesztett hitelességed egy részét. Ráadásul kiütöd az egyik legélesebb fegyvert - az államfőre való hivatkozást - ellenfeled kezéből. Persze egyáltalán nem biztos, hogy sikerül összehozni egy ilyen találkozót.

Összejön a találkozó, megyek a Sándor-palotába

Sólyom nemet mond, még telefonon sem akar velem beszélni

(Ez a cikk az [origo] politikai szerepjátékának része, amelynek lényege, hogy eljátszik a különböző lehetőségek gondolatával. A játék kezdőoldalára ide kattintva juthat el.)