Börtönre ítélték az MTV-t ostromló rendőrt

Vágólapra másolva!
Nem jogerős ítéletében 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa azt a rendőrt, aki civilben részt vett az MTV-székház elleni ostromban. Az ítélet ellen a védelem fellebbezett, a 29 éves férfi pedig bocsánatot kért kollégáitól.
Vágólapra másolva!

"Négy rendbeli szolgálati közeg elleni súlyos testi sértéssel járó erőszak kísérlete" - ez volt a vád U. Ákos ellen, aki több mint tíz évig szolgált rendőrként, mielőtt az eset miatt eltávolították a szervezettől.

A megfogalmazás magyarán azt jelenti: a vádlott megdobálta a Magyar Televízió székházát védő, háttal álló társait, és zászlórúddal beszurkált a bejáratot védő rácson keresztül. A vád tanúkkal és videófelvétellel is igazolta állítását. Több rendőr a bíróság előtt is elmondta, hogy felismerték az ostrom alatt társukat, aki aznap nem volt szolgálatban.

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa bizonyítottnak találta a vádat, ezért három év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre és négy év közügyektől való eltiltásra ítélte U. Ákost. Az ítélet nem jogerős, mert a védelem fellebbezett ellene. Az ex-rendőr előzetes letartóztatásban marad, aminek elrendelése ellen szintén fellebbezéssel élt a védőügyyvéd. A férfi még eltávolítása előtt maga is kérte leszerelését "méltatlansága" miatt, a bíróságon pedig elismerte tettét, majd bocsánatot kért egykori kollégáitól.

A tárgyaláson úgy tűnt: az ügyvéd a nehéz anyagi körülmények között élő vádlott Gyurcsány-csomag miatti elkeseredésére próbálta volna építeni a védelmet, ám amint kiejtette a megszorítások kifejezést, a bíró azonnal félbeszakította, és megkérte, hogy ezt ne hozza szóba.

Fotó: Hajdú D. András

A bíró enyhítő körülményként értékelte a beismerő vallomást, az őszinte megbánást, valamint azt, hogy nem csak dobálta őket, hanem segített is földre került rendőrökön - ez látható a videófelvételen is. A volt rendőrre ugyanakkor rossz fényt vetett az, hogy korábban már volt büntetve hamisítás miatt, és parancsnoka jellemzése szerint "munkáját változó intenzitással végezte, többnyire alacsony színvonalon, és munkatársaitól is több panasz érkezett rá". Bár akár hét és fél évre is ítélhették volna a vádlottat, a bíró szigorúnak nevezte saját döntését. A súlyos ítéletet azzal indokolta, hogy az segíthet megelőzni más, hasonló bűncselekményeket.

A volt rendőrt garázdasággal is vádolták, mivel műanyag vödröt és porral oltót dobott ismeretlenek által gyújtott tűzre a székháznál. A garázdaság bűntettének vádja alól végül felmentették, mert az úgynevezett kisegítő jellegű bűncselekmény, csak akkor állapítható meg, ha nincs mellette súlyosabb tett. U. Ákos esetében az erőszak lényegében fölülírta a garázdaságot.