Sólyom erkélyén nézelődött Gorbacsov

Vágólapra másolva!
A köztársasági elnök fogadta pénteken Mihail Gorbacsov egykori szovjet vezetőt a Sándor Palotában. Gorbacsov Horvátország felé tart, ahol egy magyar intézet szervezésében emlékeznek meg a peresztrojkáról.
Vágólapra másolva!

Budapestre érkezett pénteken Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet vezető, akit pénteken hivatalában fogadott Sólyom László köztársasági elnök. Erről az államfő sajtófőnöke, Wéber Ferenc tájékoztatta az MTI-t. Wéber elmondása szerint a köztársasági elnök és Mihail Gorbacsov előbb megtekintette a Sándor-palota erkélyéről a budapesti panorámát, majd rövid beszélgetést folytattak.

Kérdésünkre a sajtófőnök elmondta, a találkozót az a magyar szervezet (Demokratikus Átalakulásért Intézet) kezdeményezte, amely a hétvégén konferenciát tart Horvátországban a peresztrojka 20 éves évfordulója alkalmából. A konferencia díszvendége az idén 75 éves Gorbacsov.

Az egykori szovjet pártfőtitkár horvátországi útját megszakítva tett látogatást Magyarországon. A Népszabadság korábbi beszámolója szerint a konferencia ötletgazdája Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó magyar miniszterelnök, és ő is ott lesz a rendezvényen. A lap szerint megerősítette részvételét többek között Habsburg György, Pozsgay Imre, Schmitt Pál, Vizy E. Szilveszter, és elfogadta a meghívást az új budapesti amerikai nagykövet, April Foley és Ted Turner, a CNN elnöke is.

Gorbacsov 1931-ben született a sztavropoli határterület Privolnoje nevű falujában, orosz parasztcsaládban. 1985 tavaszán választották a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárává. Ez volt az a poszt, ahonnan Gorbacsov elindította a változásokat. 1990. március 15-én választották meg a Szovjetunió elnökévé. Gorbacsov vezetése alatt a Szovjetunió eljutott a többpártrendszer bevezetéséig, s a demokratizálódás más területeken is elindult. Nyugaton rendszerint elismeréssel fogadják, hazájában azonban sokan őt tartják felelősnék a Szovjetunió szétesése utáni súlyos társadalmi problémákért.

[origo]/MTI